A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint fegyverrel kényszerítették a Villareal kapusát, hogy nyissa ki a széfet és adja át az értékeket.
Hétmillió forintjába került az illegális alkatrészkereskedelem annak a bt.-nek, amit a nagykereskedők számlaadat-szolgáltatása buktatott le. A társaság tulajdonosa sem úszta meg, a befolyt milliók után neki is fizetnie kellett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adatai alapján felfigyelt egy Békés megyei ingatlanra, ahol bontott gépkocsikat tároltak. A cím egy betéti társaság és a beltag adószámos magánszemélyként végzett vállalkozásának közös telephelye volt.
A revizorok lekérdezték a bt. adószámára lejelentett értékesítéseket. Ennek alapján kiderült, hogy a társaság nevére lényegesen nagyobb értékű alkatrészt értékesítettek, mint amit a bevallásaiban feltüntetett. A bt. beltagja a jelentős alkatrészbeszerzést úgy próbálta leplezni, hogy egy másik cégnévre és egy kitalált magánszemély nevére is vásárolt. A cégnévnél az azonos adószám, a magánszemélynél a bt.-vel azonos szállítási cím fedte fel a turpisságot.
Az elé tárt információk alapján a társaság pótlólag bevallotta és befizette a könyvelésében nem szereplő alkatrészek eltitkolt értékesítése utáni áfát és társasági adót. Az eset hatására a cég idén már 25 millió forintnyi adót fizetett be. Ezzel azonban még nem volt vége az ellenőrzésnek, a beltag magánszemélyként végzett vállalkozása is sorra került. Állítása szerint a telephelyen azért voltak bontott gépjárművek, mert gyűjti a használt, forgalomból kivont gépkocsikat és csak esetenként értékesít egy-egy alkatrészt. Ezzel szemben a bankszámlára befolyt összegek alapján jelentős jövedelme származott a használt alkatrészek eladásából, azonban ezután sem személyi jövedelemadót, sem szociális hozzájárulási adót nem fizetett. Bevallásait ez esetben is rendezte, az elmaradt 1,7 millió forint adót megfizette. Közleményében a NAV tanulságként hozzáteszi:
a számlaadat-szolgáltatás 2020. július 1-től kötelező a belföldi adóalanyoknak végzett összes értékesítésről. A vállalkozások beszerzései teljeskörűen nyomon követhetők, ezáltal az ügyeskedés is kiderül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







