15 °C Budapest

A kisboltokon csattan az ostor: ők is fizethetnek

MTI
2015. november 18. 08:32

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a kis élelmiszerboltokat sújtja leginkább, hogy megszűnik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj 0 százalékos sávja.

A főtitkár a Népszavának elmondta: a kis boltoknak eddig nem kellett ezt a díjat fizetniük. Egy átlagosan 20 százalékos árréssel dolgozó vállalkozó, aki ebből a forrásból fedezi a költségeit, kénytelen lesz ennek az összegnek az 5 százalékát élelmiszer-felügyeleti díj címén befizetni a költségvetésbe.

Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a jövőben az árbevétel 0,1 százalékának megfelelő összeget kell fizetniük a nettó 500 millió forintos árbevételt el nem érő, a törvény hatálya alá tartozó üzleteknek is. A felügyeleti díjat a megelőző év árbevétele alapján kell kiszámítani. Ugyanakkor a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozások is élhetnek a húszezer, illetve hétszázezer forintos átalányfizetés lehetőségével - ismerteti szerdai cikkében az újság.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 17:28
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem