Évente több milliárd forint a tét – mondták el a Pénzcentrumnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakértői.
A március 16-án induló növekedési hitelprogram plusszal (nhp+) az eredeti nhp-programból eddig kiszorult, magasabb kockázatú kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára teremt a piacinál kedvezőbb hitelfeltételeket a Magyar Nemzeti Bank.
Egy kkv maximum 500 millió forintot kaphat az új konstrukcióban, és az egy vállalkozás által felvett hitelből legalább 70 százaléknak beruházási hitelnek kell lennie, azaz forgóeszköz finanszírozásra, ideértve a faktoringot és az EU-s támogatások előfinanszírozását is, csak korlátozott mértékben van lehetőség, hitelkiváltásra pedig egyáltalán nincs - mondta a portfolio.hu-nak adott interjúban Vonnák Balázs, az MNB igazgatója.
Azután, hogy a konstrukció egy hét múlva elindul, a bankoknak feltehetően még egy-két hónapra szükségük lesz termékeik, limitjeik, szabályzataik kialakításához, módosításához - mondta az igazgató.
Vonnák Balázs szerint az lesz a bankok érdeke, hogy az nhp-ból hitelezzék a kevésbé kockázatos vállalatokat, az nhp+-ból pedig a kockázatosabbakat. Ebbe az irányba tereli őket az a beépített ösztönző is, miszerint egységnyi hitelt kell kihelyezni az nhp-ban ahhoz, hogy az nhp+-ban 2 egységnyi hitelt nyújthasson a bank.
A konstrukció keretében évente fennálló hitelportfólió 2,5 százalékának erejéig az MNB a hitelezési veszteségek 50 százalékát átvállalja a hitelintézetektől legfeljebb 5 évig. A kockázatmegosztásból származó költség az 5 év alatt - végig 500 milliárd forintos fennálló állományt feltételezve - maximum 62,5 milliárd forint lehet, ami hozzáadódik az nhp-ban eddig is költséget jelentő kamatkülönbözethez - mondta Vonnák Balázs. Hozzátette azonban, hogy a tényleges veszteség ennél kisebb lehet, mivel számos olyan vállalatot is fognak a bankok hitelezni az nhp+-ban, amelyekhez kapcsolódóan a várható veszteség éves szinten 3-4 százalékos, ebből adódóan a jegybank helytállása pedig csak 1,5-2 százalékos nagyságrendű lesz, a 2,5 százalékos felső korláttal szemben.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








