A hitelszűke és a magas kamatok miatt rendkívül nehéz időket élnek a hazai kis- és középvállalkozások. Felmerül a kérdés, hogy a válság kellős közepén vajon milyen finanszírozási lehetőségei maradtak még a vállalkozói szférának. A revizorok célkeresztje az utóbbi időben a nem ritkán kétes eredetű tagi kölcsönökkel felduzzasztott vállalkozások felé fordult. Az ilyen vállalkozások számára a mérleg gyanús kozmetikázása helyett megnyílt egy legális eszköz a beszámoló átstrukturálására.
A borús gazdasági kilátások, a minimálbér emelésével járó többletterhek, a csökkenő fogyasztás következtében visszaesett megrendelések egyenként is súlyos következményekkel járnak, egyidejűleg viszont összeadódik a hatásuk. A kkv-hitelezésben leszűkült a mozgástér, termékeket függesztettek fel a lejáró hitelszerződéseket pedig nem hosszabbítják meg.
Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint csak a kis- és középvállalkozói réteget megcélzó hitelprogramok kiterjesztése lehet gyógymód az szféra problémáinak orvoslására. A miniszter álláspontja egyértelműen az, hogy élénkíteni kell a gazdaságot és a vállalkozások számára megfizethető termékekkel növelni kell a gazdaság motorjának számító réteg hitelfelvételi kedvét.
Folyamatosan érkeznek a megszorításokkal és a szigorításokkal kapcsolatos hírek a médiából, a vállalkozók előtt gyakorlatilag néhány hét leforgása alatt bezárultak a kapuk. A lakossági hitelek mellett a kisvállalkozói hitelek esetében is több pénzintézetben felfüggesztették a svájci frank alapú termékeket és a gyorshiteleket.
A hitelintézetek a meglévő termékcsalád mindegyike mellé ingatlanfedezetet kér, a korábban rendkívül népszerű - tisztán a számlaforgalom alapján számított - fedezet nélküli hitelkeret is megszűnt. A szabad felhasználású jelzáloghitelek továbbra is elérhetőek, de a bankok adósminősítői sokkal alaposabban vizsgálják a hitel visszafizető készséget és képességet.
A forgóeszköz finanszírozás, a lombard hitel, a beruházási hitel, a lízing, a faktor, a bankgarancia és az akkreditív jelenleg is elérhető és működőképes konstrukciók, de a bankok közötti verseny átalakulásával ezeken a területeken is a feltételek némi szigorítására kell számítani. A likviditási problémákat egyre nehezebben tudják banki forrásokból kezelni a vállalkozások, ezáltal tömegesen válhatnak fizetésképtelenné az előttünk álló negyedévben.
Az elsősorban az építőipart megfertőző közbetartozás jelensége más szektorokban is megjelenhet, rövidesen a gazdaság minden szereplője találkozik az ebből adódó hátrányokkal. A vállalkozások számára egyre nagyobb kihívást jelent a vészterhes idők átvészelése, mindenki arra törekszik, hogy csökkentse a begyűrűző folyamatokkal szembeni kitettségét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az év vége közeledtével, a mérlegkészítések előtt gyakran megoldásra váró feladat a vállalkozások és könyvelők számára a tagi kölcsön mérlegben való átstrukturálása. A beszámoló trükkös kozmetikázása helyett azonban létezik egy olyan megoldás, amelynek köszönhetően a vállalkozás könnyen kikerülhet a tagi kölcsönre vadászó revizorok célkeresztjéből.
A lombard hitel keretein belül működő tőkekímélő konstrukcióról további információkat szerezhet, ha ide kattint!
Meg nem erősített forrásokból arról értesültünk, hogy a válságra történő hivatkozással elutasított hitelkérelmek mögött más is állhat a háttérben. A hitelintézetek belső működését nagyban befolyásolja az éves tervek teljesítésének kényszere, a hírek szerint a 2008-as évre előirányzott tervek többségét már teljesítették. A hitelkeret kimerülésével egyszerűbb magyarázni az elutasítást, ugyanakkor a jövő évi tervek meghatározásakor figyelembe vett bázis is alacsonyabb marad.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







