Hatósági ellenőrök mutatták be a budafoki Campona bevásárlóközpontban, hogy milyen vizsgálatokra számíthatnak majd a közeljövőben az érintettek. Ezek során ellenőrizték az árukat növény-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági és -forgalmazási szempontból, valamint a vendéglátóhelyeket higiéniai szempontból - írja a Napi Gazdaság.
A Kánikula-kommandó elnevezésű nyári élelmiszer-biztonsági ellenőrzésekkor elsősorban azokat a helyeket vizsgálják majd, ahol sok turista fordul meg, így a fürdőket, strandokat, vendéglátó-helyeket valamint taxikat.
Csütörtökön Tiszafüreden, pénteken Siófokon tartanak hasonló bemutató-akciót.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







