Az Európai Bizottság az EU támogatások újabb körének jóváhagyásával ismét jelentős lépést tett annak érdekében, hogy Magyarország maradéktalanul kiaknázhassa az EU tagsággal járó előnyöket. Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány társfinanszírozásában megvalósuló két programra 983 milliárd forintot hagyott jóvá. A programok célja a foglalkoztatás növelése és a közigazgatás minőségének javítása.
Vladimír ©pidla, az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa üdvözölte a Bizottság jóváhagyó döntését és hozzáfűzte: "2007 különleges év az Európai Szociális Alap számára. Nemcsak fennállásának 50. évfordulóját ünnepeljük, hanem az idén indul el az ESF pénzügyi támogatási tevékenységének újabb hétéves időszaka is."
Hozzátette: "Mindkét magyarországi program az EU valódi elkötelezettségét jelzi az emberi erőforrás fejlesztésére szánt beruházások minőségének és intenzitásának növelésére. Azt is mutatja, hogy a több és jobb minőségű munkahely teremtése az Európai reformtörekvéseinek napirendjén előkelő helyen szerepel. Ez a stratégia növeli a foglalkoztatottságot, hozzásegíti a munkavállalókat az állások betöltéséhez szükséges szakértelemhez, segíti a szociális beilleszkedést és javítja a közigazgatási szolgáltatások minőségét. Az igazi kihívás most ennek a nagyra törő stratégiának a megvalósítása. Sok sikert kívánok mindehhez Magyarországnak."
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter elmondta "Magyarország jövője a minőségi oktatáson és az ezen alapuló foglalkoztatáson múlik. Kiemelt célunk, hogy a lehető legtöbb ember térjen vissza a munkaerő-piacra az inaktívak közül. Operatív Programjaink épp ezért koncentrálnak erre a két területre. Az államreform operatív program forrásaiból megújítjuk a közigazgatást, mely a közszolgáltatások könnyebb elérését, valamint minőségi szolgáltatásokat jelent. Hozzátette: "Az unió egészének sikere a tagállamok teljesítményétől függ. Bízom Magyarország sikerében."
Magyarországon a foglalkoztatási ráta 57 százalékos aránya elmarad a Liszabonban célként kitűzött 70 százaléktól. A legfőbb kihívás ezért a foglalkoztatottak arányának növelése, a hátrányos helyzetűek helyzetének javítása és az emberi erőforrás fejlesztése magasabb színvonalú oktatás és képzések biztosítása révén.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Magyarországon az ESZA által támogatott programok többek között az alábbi területeken valósítanak meg fejlesztéseket:
· Több lehetőség a munkát keresők részére;
· Az oktatási rendszer korszerűsítése annak érdekében, hogy a vállalkozások olyan képzettségű munkaerőhöz jussanak, amilyenre szükségük van;
· Egyenlő esélyek megteremtése a társadalom olyan hátrányos helyzetű csoportjai számára, mint amilyenek a romák;
· Megnövelt támogatás az egészségügyi szolgáltatások minőségének és hatékonyságának javítására;
· A közigazgatás teljesítményének javítása, különös tekintettel az emberi erőforrás fejlesztésére.
Az Európai Szociális Alap több mint 10 milliárd euró támogatást nyújt összességében az Európai Unió országainak évente. A 2007-2013 közötti új programozási időszak végére az EU mintegy 75 milliárd euróval támogatja a 27 tagországot. Ez az Európai Unió teljes költségvetésének több mint 10 százaléka. A tagországok és a régiók úgy alakítják ki, állítják össze saját ESZA finanszírozású operatív programjaikat, hogy azok helyben legyenek képesek megoldást nyújtani a helyben felmerülő problémákra. . Magyarországon az ESZA két programot támogat: a Társadalmi Megújulás Operatív Programot (TÁMOP) 943 milliárd forinttal, az Államreform Operatív Programot (ÁROP) mintegy 40 milliárd forinttal támogatja.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







