A Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend.
A Neckermann Magyarország folytatja tevékenységét az anyacég csődje ellenére is; ha szükséges az úti célokon tartózkodók szállás és utazási költségeit a biztosító megtéríti a szolgáltatóknak; a cég kapcsolatba lép azokkal az utasokkal, akiknek foglalása nem vagy csak módosítással teljesíthető; a befizetett részvételi díjat az első esetben visszafizetik, anyagi kár senkit nem fog érni - tájékoztatta a Neckermann Magyarország az MTI-t.
A külföldön tartózkodó utasok költségviselésére a biztosító kötelezettségvállaló nyilatkozatot adott ki, mely szerint a Neckermann-utasok szállodai tartózkodásának költségeit, illetve hazautazásának azon költségeit, melyek az osztrák anyacég csődhelyzete miatt még nem egyenlítettek ki, illetve amelyeknek kiegyenlítését a külföldi szolgáltatók bizonytalannak tartották, a biztosító megtéríti - írták.
A társaság osztrák tulajdonosa úgy határozott, hogy a Neckermann Magyarország a Thomas Cook csoport egyes külföldi tagjainál bekövetkezett nehézségek ellenére - a korábbi tájékoztatásnak megfelelően - tovább folytatja tevékenységét. A döntésnél figyelembe vették a magyarországi Neckermann stabil pénzügyi helyzetét, és a cégen belüli, valamint a partneri hálózatban rendelkezésre álló szakmai tudást, tapasztalatot - írták.
Az utazási iroda szándéka változatlanul az, hogy a foglalásokat a szerződések szerint, megfelelő színvonalon teljesítsék, illetve, ahol ez rajtuk kívül álló okok miatt nem lehetséges, megtalálják a legjobb megoldást - áll a közleményben. Szeptember 23-án jelentett csődöt és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amely évente mintegy 19 millió turista útját szervezte 16 különböző országba.
Két nappal később szinté csődöt jelentett a Thomas Cook brit utaztatási cég osztrák, lengyel és német leánycége is. A Thomas Cook Csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország az MTI érdeklődésére korábban azt közölte, hogy mint a magyar kereskedelmi törvény szerint önálló társaság továbbra is folytatja a működését.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Valamennyi külföldön tartózkodó utasuk az eredeti tervek szerint tud hazatérni, a jövőbeni utazások azonban átmenetileg akadozhatnak, a cég 3,4 milliárd forintos vagyoni biztosítéka garantálja, hogy az utasokat ne érje anyagi kár.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








