17 °C Budapest

Szinte hihetetlen: ennyiért bérelhetsz nyaralót egész nyárra a Balatonnál, Velencei-tónál

2020. május 23. 07:01

Az idei nyár sokak számára más lesz, mint a korábbi években. A koronavírus járvány lecsengése után sem tér vissza minden a régi kerékvágásba, nagy valószínűséggel változnak majd az utazási szokások, az elsődleges szempont a biztonság lesz. Mivel a külföldi utazások esetében még sok a bizonytalanság, ezért van rá esély, hogy felértékelődnek majd a hazai nyaralóhelyek, és sokan a szállodák, több vendég elszállásolására berendezett vendégházak helyett inkább saját nyaralót bérelnének. Utánajártunk, mennyire jellemző Magyarországon a hosszú távú nyaraló bérlés, és aki ilyesmit tervez, mégis milyen árakra számíthat.

Nem látni még a koronavírus-járvány végét, de az valószínűsíthető, hogy a vírushelyzet elmúltával sem lesz minden ugyanolyan, mint korábban. Jelentősen megváltozhatnak például az utazási szokások. Valószínűsíthető, hogy sok utas igyekszik majd kerülni a tömeget, és előnyben részesíti majd a szállodákkal szemben az önálló ingatlanokat, például a nyaralókat. Kíváncsiak voltunk, az ingatlanpiaci szakértők mit gondolnak, eredményezi-e a járvány a hosszú távú nyaralóbérlés felpezsdülését, egyáltalán, mennyire jellemző az Magyarországon, hogy valaki 3-4 hónapra vagy egy évre bérel nyaralót.

Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója a Pénzcentrumnak azt mondta, nőhet a nyaralók iránti igény, mivel sokan, akik eredetileg külföldre tervezték a nyaralást, végül különböző okokból kifolyólag inkább belföldön töltik majd a szabadságukat.

A képet árnyalja ugyanakkor, hogy a hazai fesztivál- és koncertturizmus szinte teljesen kiesik, a nagy vidéki rendezvények elmaradásával több ezer látogató tűnhet el csak a Balatonról. Szintén fontos szem előtt tartanunk, hogy a gazdasági válságban sokak nem engedhetik meg maguknak majd a több hetes nyaralást, így az ő esetükben az erre fordított napok száma is csökkenthet

 - mondta a szakértő, hozzátéve, jól érezhetően elmarad a tavalyitól a kiadó nyaralókról szóló hirdetések száma, az általában márciusban élénkülő piac ebben a hónapban, tehát májusban indul be.

A kisszálláshely-kiadók jellemzően úgy gondolják, hogy a tömegeket vonzó úticélokat elkerülik majd a turisták, inkább a magán szálláshelyek iránt érdeklődnek szállodai minőséget keresve, így a rövid távra kiadó lakáshotelek, apartmanok kihasználtsága idővel nőhet

- jegyezte meg Katona Tamás. Elmondta, az értékesebb nyaralók bérbeadóinak egy része alapvetően csak hosszabb távban gondolkodik, ők csak a nyári hónapokra nem is adják bérbe a nyaralóikat, inkább 1 évre szóló bérleti szerződés a jellemző.

Nyaralót vennél, és ehhez finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

"A bérbeadók másik részénél május végéig szól a bérleti szerződés, mert a tulajdonos a nyári idegenforgalmi szezonban többszörös bérleti díj ellenében tudja kiadni nyaralóját. Ez a tendencia jelenleg is látszik. Vannak olyan bérbeadók is, akik biztosra szeretnének menni, így hosszú távra keresnek albérlőket, hogy meglegyen az állandó bevételük. Ennek ellenére még mindig az a jellemző Siófokon, hogy a nyári szezon felülírja a hosszú távú bérbeadási időszakot" - tette hozzá. Az árakkal kapcsolatban elmondta, a társasházi lakások drágulása húzta magával a használt nyaraló-piacot is.

Siófokon egy belvárosi, új építésű, 3-4 szobás albérlet még mindig havonta 250 ezer forintért bérelhető,

de a jellemzően szintén hosszabb távra kiadott, jó minőségű házak esetében sem igazán kívánnak engedni a bérleti díjból a tulajdonosok.

Jelentősen bővül a nyaralók kínálata

A kiadó nyaralók száma évről évre növekszik, idén májusban már több 500 kiadó lakóingatlan található a nyaraló övezetekben, míg egy évvel ezelőtt csupán 297 kiadó lakást, házat és nyaralót tartalmazott a kínálat. Ez több mint 40 százalékos növekedésnek felel meg

- mondta a Pénzcentrumnak Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, hozzátéve, már nem csak nyaralókat kínálnak kiadásra az üdülőövezetekben, hanem lakásokat, házakat is.

A nyaraló-kínálat bővülése elsősorban a balatoni régióban tapasztalható befektetői aktivitás növekedésének köszönhető, illetve annak, hogy rengeteg új lakás épült kifejezetten befektetőket célozva ezekben a régiókban. Növekedési potenciál viszont továbbra is van, hiszen például amíg az eladó nyaralóhirdetésből a Balatonnál több mint 11 400 darab van, addig kiadóból "mindössze" 330 található. A kínálati listát toronymagasan vezeti a magyar tenger, hiszen például a Velencei-tónál alig több mint 20 darab nyaralót kínálnak bérbeadásra.

Balogh László elmondta, a tavalyi évhez képest csökkentek a bérleti díjak:

a Balatonnál a kiadó nyaralók átlagos havi bérleti díja az északi parton 230 ezer forint, a déli parton pedig 180 ezer forint.

"Ez 10-20 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, akkor ugyanis 250 és 205 ezerért lehetett bérelni átlagosan egy-egy kiadó nyaralót az északi, illetve a déli parton" - jegyezte meg, hozzátéve, az árazási konstrukciók két típusra bonthatók. Van, aki akár egész évre is bérbe adná a nyaralóját, ebben az esetben alacsonyabb havi bérleti díjjal kalkulálhatunk, viszont ezt 12 hónapon keresztül fizetni kell.

A Velencei-tó partján egy év alatt havi 180 ezer forintról 150 ezerre csökkentek az átlagos bérleti díjak.

Aki csak 3-4 hónapra szeretne nyaralót bérelni, annak fix összeget kell fizetnie, ami nem sokkal kevesebb, mintha egész évre kifizetné a nyaraló bérleti díját. Az Ingatlan.com oldalon hirdetnek például egy siófoki, vízparti lakást, aminek a havi díja egész éves bérlés esetén 387 ezer forint plusz a rezsi költség (305 000 Ft + 27% áfa) havonta. Azonban ha valaki csak az ide nyári szezonra venné ki, akkor majdnem 3 millió forintot kell fizetni, ami a 4 hónapra lebontva az eredeti havi bérleti díj kb. duplájának felel meg 2 300 000 Ft + áfa).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Balogh szerint a bérleti díjak éves csökkenésében a koronavírus nagy szerepet játszhat, hiszen a turisztikai iparágat érzékenyen érintette a vírus kitörése, a külföldi nyaralóvendégből is sokkal kevesebb várható, mint az előző években és a nyaraló-tulajdonosok inkább csökkentettek az árakon, minthogy a kiadó ingatan egész nyáron üresen álljon.

A szakember szerint a jövőben élénkülhet a hosszabb távú nyaraló bérlés piaca, mivel az elmúlt hetekben sokak számára világossá vált, hogy távolról is tökéletesen el tudják végezni a munkájukat.

Vagyis teljesen mindegy, hogy otthonról, vagy épp a Balaton partjáról jelentkezik be valaki a mítingre, ha pedig valamiért elengedhetetlen a személyes megjelenés, a nyaralóból is néhány óra alatt vissza lehet térni az irodába.

Lakásvásárlás előtt állsz? Válogass a legjobb ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Külföldi utazás helyett nyaralót bérelnek a magyarok

Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR vezetője a Pénzcentrumnak szintén azt mondta, egyértelműen kijelenthető, hogy mind a bérleti, mind a vételi lehetőséget illetően nőtt a nyaralók iránti érdeklődés, a nagyobb tavaink és a Budapest környéki területeken egyaránt.

Akik megtehetik, és hosszabb távon gondolkoznak, inkább vásárolnának nyaralót, a többiek pedig szívesen bérelnének. A bérlés iránti igény már közvetlen a vészhelyzet alatt is felmerült sokakban, akik nyugodtabb és szabadabb körülmények között szerették volna átvészelni a bezártságot és várhatóan a nyári szezonra készülve fog újra fokozódni az érdeklődés. Utóbbi miatt érdemes időben lépni ezen a területen is

 - mondta a Pénzcentrumnak. Mácsainé Tischner Henriett, a Duna House keszthelyi irodájának értékesítőjétől megtudtuk, a hosszú távú bérlés iránti igény növekedett az ügyfélmegkeresések alapján, azonban a nyaralótulajdonosok egyelőre nem annyira nyitottak és inkább kivárnak, számolnak.

Eddigi tapasztalatuk szerint több bevételük származik abból, ha hetekre adják ki az adott nyaralót, igaz ez több adminisztrációval és munkával is jár

 - mondta a szakember, hozzátéve, a bérleti díjak tekintetében a lakóingatlanoknál országosan csökkentek ugyan az árak, de várhatóan a megnövekedett kereslet miatt a nyaralók piacán ez nem fog érződni, sőt akár még kisebb mértékű áremelkedés is várható.  A Duna House szerint a rövid távú bérlési összegeknél a tavalyi szintet biztos fogják tartani a bérbeadók, a hosszabb távú kiadásra kevesebb tapasztalatuk volt eddig a balatoni régióban, így ezen a területen nagyobb mozgás várható.

Tapasztalatuk szerint a Balatoni régióban szinte mindenhol aktív most a piac, de ugyanilyen intenzív érdeklődés figyelhető meg a Velencei tó környékén és a fővároshoz közeli Dunakanyarban is, igaz utóbbinál javarészt a balatoninál kedvezőbb árak miatt inkább vásárolnának az érdeklődők.

Tudtad? A babaváró hitelt ingatlanvásárlásra is felhasználhatod! Nézz szét az ajánlatok között!

Az Otthon Centrum szakértői máshogy látják. Megkeresésünkre közölték, tapasztalataik szerint a hosszú távú nyaraló bérlés nem jellemző Magyarországon, inkább egy-két hétre vesznek ki apartmanokat az emberek a népszerű hazai nyaralóhelyeken.

Ez nagy valószínűséggel a koronavírus okozta járvány hatására sem fog változni a jövőben. Már csak azért sem mert még mindig nagyon sok a bizonytalanság. Sokan félnek attól, hogy a járványt követő gazdasági megtorpanás hatására elveszíthetik a munkájukat, ezért inkább spórolnak, tartalékolnak

- írták.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum kalkulátorában a legjobb ajánlatok között válogathatsz!

Erre érdemes figyelni, ha valaki nyaralót bérelne

Az akár pár hónapra szóló nyaralóbérlés épp olyan kockázatokat rejt a bérlő és a kiadó számára, mint az éves lakáskiadás.

Épp ezért nagyon fontos a bérleti szerződés, amelyben rögzíteni kell a biztosítékként kiköthető kaució mértékét, a beköltözés és kiköltözés pontos időpontját, valamint hogy a bérlő vagy a tulajdonos fizeti-e a közüzemi számlákat

- mondta Ódor Dániel, a TaylorWessing budapesti ügyvédi iroda partner ügyvédje. A szerződés egyaránt védi a bérlőt, hogy a meghatározott időben háborítatlanul használhassa az ingatlant és a tulajdonost is, ezért egy hosszabb távú bérlés előtt a szerződést illetően érdemes konzultálni ingatlanjogban jártas szakemberrel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm