Hajdúszoboszlón is megelégelték a rollerbaleseteket, így a nyár közepétől a város több pontján is tilos lesz elektromos rollerrel közlekedni.
Itt a kemény fordulat az időjárásban: vége a jó időknek, senki nem fogja élvezni, ami ma érkezik
Hétfőn egy hidegfront hatására kezdetben erősen felhős, borult idő várható a térségben, és esőre is számítani kell - írja az időkép.
Hétfő délelőtt az egész országban fokozatosan megvastagszik a felhőzet, majd délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken. A csapadékzóna kelet felé haladva sokfelé okozhat esőt, záporesőt, a Tiszántúlt a déli órák környékén érheti el, miközben nyugat felől csökken a csapadékhajlam.
Délutánra fokozatosan megszűnik a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Sokfelé lesz élénk, erős az északnyugatira forduló szél. Reggel 10 fok körül alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, majd napközben 12 fok körüli csúcsértéket mérhetünk.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







