A jövő hét első felében szárazabb levegő alakítja időjárásunkat, bár hétfőn még az északi, északnyugati tájakon elszórtan kisebb esők előfordulhatnak.
Visszatér a forróság a ránk váró napokban, egyes megyékben pedig a hétvégére viharok is kialakulhatnak - derül ki az OMSZ jelentéséből.
A mai időjárás Budapesten meglehetősen napos lesz, kevés gomolyfelhővel az égen. Csapadék nem várható, az északnyugati szél viszont megélénkül, és időnként erős lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 30, késő este 22 fok körül várható.
Az ország többi részén is általában derült, napos lesz az ég, csak északkeleten lehet kicsit gomolyfelhősebb. Az északnyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-32 fok között alakul, estére 15-22 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtökön a sok napsütést több-kevesebb gomolyfelhő zavarja meg. Csapadék nem lesz, az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30-36 fok között várható.

Pénteken az ország északi felében erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható. Elszórtan záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Délen azonban inkább napos, csapadékmentes idő lesz. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik, zivatarokban pedig viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 29-35 fok között várható, északnyugaton azonban csak 26-28 fok lesz – írja a met.hu.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








