Elhalasztotta a fővárosi kabinet a döntést az SMS-jegyről, az üzemeltetésére kiírandó pályázatot csak a nyár végén tárgyalja a közgyűlés. Korábban úgy tervezték, hogy idén az első félévben lehet váltani mobiljegyet, most már az év végi bevezetés is kétséges. A VEKE szerint a jegy drága, és megszívathatja az utasokat - tájékoztat az Index.hu.
A főváros vezetése keddi ülésén elhalasztotta a döntést a BKV mobiljegy, közismertebb nevén az SMS-jegy bevezetéséről. A tervek szerint a parkolójegyhez hasonlóan a mobiltelefonon megváltható SMS-jegy 499 forintba (plusz a mondjuk 30 forintos SMS-ár) kerül majd és hétköznap egy órányit, hétvégén pedig másfél órányit lehet vele utazni.
A rendszer úgy működik majd, hogy az utas a felszállás előtt két SMS-sel megvásárolja a jegyet, amit a mobiltelefon kijelzőjén mutathat meg az ellenőrnek. Az ellenőrök a jegyhez rendelt, időszakonként változó azonosító alapján ellenőrizik az érvényességet.
A rendszer üzemeltetésére kiírandó pályázatról legkorábban augusztus végén dönthet a fővárosi közgyűlés, ami azt jelenti, hogy a tendert ősszel írhatják ki, és év végén bírálhatják el, a bevezetés pedig jövő január 1-je lehet.
A tenderre szakértők szerint a három mobilcégen kívül még legalább kettő, hasonló mobilos elszámolási rendszert működtető cég is jelentkezik. Ez az oka annak, hogy az SMS-jegyet hivatalosan mobiljegyre keresztelték át, nehogy a kiírandó pályázaton a nem mobilcégek hátrányt szenvedjenek. Az elnevezést a fővárosi önkormányzat informatikai bizottsága módosította.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) szóvivője, a BKV felügyelő-bizottságának a tagja szerint a mobiljegy drága, és a tervezett kétperces késleltetés gondot okozhat. Vitézy szerint a BKV azért ragaszkodik a kétperces késleltetéshez, hogy az utas ne akkor rendelje meg a jegyet, amikor meglátja az ellenőrt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha viszont két perccel később érkezik meg a visszajelzés a jegyvételről a telefonra, akkor a busz után szaladó, az éppen a megállóba érkező, vagy az éjszakai járatokon közlekedő utasokat akár meg is büntethetik, annak ellenére, hogy rendeltek jegyet.
A szóvivő szerint a jegy 500 + 30 forintos ára magas. Ha egy utas 60 percen keresztül nem vált legalább kétszer járatot, akkor nem éri meg megvenni, a papír alapú átszállójegy ugyanis csak 420 forint.
A BKV-tól kapott tájékoztatás szerint a jegy bevezetése a közgyűlési döntést követően legkorábban két hónappal lehet, azaz optimális esetben november 1-től lehet használni a rendszert. A nyertes szolgáltató az sms díján felül 1-7 százalék jegyeladási jutalékot is kaphat.







