Modern világunkban az egyik legértékesebb erőforrás az adat, amelyet a tudatos felhasználók egyre inkább igyekeznek védeni – nem véletlenül.
Meglépte a Telekom, hihetetlen ajándékot kapnak a mobilos ügyfelek: a feltöltőkártyások sem maradnak ki
A Magyar Telekom nyárra minden ügyfele számára elérhetővé tette az 5G-hálózatot, függetlenül a díjcsomagtól. A szolgáltató kültéri 5G-lefedettsége már a lakosság 77 százalékát lefedi, és idén számos bázisállomáson kapacitásbővítést is végrehajtott.
A Magyar Telekom tavaly év végén lezárta mobilhálózat-modernizációs programját, majd idén a bázisállomások több mint felénél kapacitásbővítést végzett, amely sok esetben az 5G-hálózat fejlesztését is magában foglalta. A cég ezzel összefüggésben jelezte: kültéri 5G-lefedettsége mára a lakosság 77 százalékát éri el.
A Telekom a nyári hónapokra, június 1. és augusztus 31. között minden ügyfele számára, díjcsomagtól függetlenül elérhetővé tette az 5G-hálózatot - szúrta ki a hvg.hu.
A szolgáltatás igénybevételéhez nemcsak megfelelő lefedettség, hanem kompatibilis okostelefon is szükséges – ezek ma már az elmúlt néhány évben megjelent, kedvezőbb árú modellek körében is elérhetők. Emellett legalább 4G-képes fizikai SIM-kártyára vagy eSIM-re is szükség van.
Kutatás: a használt okostelefonok fogyasztói megítélése
Az okostelefon ma már nem luxuscikk, hanem a mindennapi élet elengedhetetlen eszköze. Ugyanakkor egy új telefon megvásárlása jelentős kiadást jelenthet a háztartások számára. Az elmúlt években éppen ezért egyre több szó esik az úgynevezett „refurbished”, azaz felújított, illetve az egyszerűen csak használt telefonok piacáról, amely sokak számára reális alternatívát kínálhat az új készülékekkel szemben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Figyelembe véve ugyanakkor, hogy az online piactereken rengeteg a megbízhatatlan eladó, illetve sok használt-elektronikai szaküzletben csak alig olcsóbbak a készülékek, mintha újonnan vásárolnánk azokat, felmerül a kérédés: valóban érdemes használt, felújított telefont vásárolni?
Vajon mennyire bíznak meg az emberek ezekben az ún. „refurbished” termékekben? Elterjedt megoldásnak számít ez ma Magyarországon? Milyen előítéletek, tapasztalatok, félelmek vagy pozitív élmények kapcsolódnak ehhez a piaci tendenciához? Hogy mindezt kiderítsük, a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem egy független, átfogó, közös kutatást indít. Az alábbiakban arra kérünk, töltsd ki kérdőívünket!
Csalók élnek vissza a Magyar Posta nevével: nehogy bedőlj, erre kell figyelned, hogy megóvd a pénzed
Újra támadásba lendültek az SMS-ben és e-mailben terjedő csalók: ezúttal a Magyar Posta nevében próbálnak meg személyes és banki adatokat kicsalni hamis csomagértesítő üzenetekkel.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







