19 °C Budapest
Mans cold hands in warm sweater on radiator in winter. Energy crisis concept.

Már megint szégyenpadon Magyarország: tömegeket érint a nyomasztó digitális szegénység

2023. augusztus 1. 16:02

Egy friss statisztika szerint a magyarok közel 5 százalékának nincs pénze otthoni internetre. Ez az eredmény az Unión belül a harmadik legrosszabb, a helyzet pedig a szegénység által veszélyeztetettek körében még rosszabb. Az önmagában is ijesztő adatok pedig önmaguknál többet is elárulhatnak hazánk nehéz helyzetéről.

2022-ben kegyetlen mértékben az árak, emelkedtek a lakbérek, a boltok polcain is iszonyatosan drágultak a termékek, sőt az inflációnak köszönhetően az élet szinte minden területén érzékelhető volt az árak emelkedése. Az emberek ezért fokozatosan elkezdtek lemondani a kényelmi cikkekből és spórolni mindenen, amin csak lehet.

Az Eurostat egészen elképesztő friss statisztikái szerint 2022-ben az európai uniós országok lakosságának 2,4 százaléka nem engedhette meg magának, hogy otthoni internetelőfizetése legyen. A szegénység által veszélyeztetettek körében ez a fajta digitális szegénység már nem kevesebb mint az emberek 7,6 százalákát érintette. Egyes tagállamokban persze a helyzet ennél is jóval aggasztóbb, volt ugyanis ország, ahol a teljes lakosság közel tíz százalékát és nélkülözők negyede volt ilyen nehéz helyzetben.

Az Európai Unió tagállamai közül Romániában és Bugáriában érintette az emberek legnagyobb részét a netes szegénység. Keleti szomszédunknál a teljes lakosság 9,1, és az elszegényedés által veszélyeztettek 25 százaléka nem engedhette meg magának az otthoni internetelőfizetést. A balkáni országban pedig ennél alig volt jobb a helyzet, a bolgárok 8 százalékénak és a veszélyeztetett helyzetben lévő népességük 20,5 százalékának nem tellett erre a manapság már alapvetőnek tűnő szolgáltatásra.

Ahogy grafikonunkon is látszik, a szomorú dobogó harmadik fokára hazánk került. Magyarországon bőven az átlag feletti, 4,5 százalékos az internet-szegénységgel érintett lakosok aránya. A szegénységnek kitetteknek eközben nem kevesebb, mint 16,5 százaléka nem képes hazánkban kigazdálkodni magának otthoni internetet .

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez régiónkban is siralmas számnak számít. Szlovákiában például csak a teljes lakosság 2,2 és a kiszolgáltatottak 9,9 százalékáat érinti ez a probléma de Lengyelországban és Csehországban ennél is jobb a helyzet. Előbbi országban a teljes lakosság egy és a szegénység által veszélyeztetettek 2,9 százaléka érintett, míg utóbbiban mindössze 0,9, illetve 5,3 százalékos ez az arány.

A szegénység mérésére egyébként különböző mutatókat használnak a szociológusok. Ezek közé tartozik többek között, hogy egy háztartásban minden gyereknek legyen legalább két pár cipője, de jó ideje már az is, hogy a háztartásban legyen tévé és internet. Kvázi hivatalosan is a nélkülözés indikátorának számít tehát az otthoni internetelérés hiánya, amiben hazánk az Európai Unió élvonalába került. Egy az Európai Unió statisztikai hivatala által nem régiben publikált adatsorból az is kiderül, hogy Magyarországon nem kevesebb, mint a lakosok 18,4 százalékát fenyegette az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 2022-ben. Ez mintegy 1,75 millió érintett lakost jelent. A statisztikák szerint az 55-64, illetve az 50-64 éves korosztályban a fenyegetettek aránya 25,4 százalék és 22,5 százalék. Tehát a nyugdíjas kor előtt állók körében vannak a legtöbben ilyen rossz helyzetben, az 50 és 65 év közöttiek 485 ezren. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32