A zsarolóvírus-támadások 88%-a munkaidőn kívül történik, amikor a szervezetek védelme ugyanolyan erős csak a reakció képesség csökken.
Egyre több hamis euróbankjegyet foglalnak le az európai hatóságok. Ezzel szemben a jó hír az, hogy az euróérmék esetében ez az arány csökkent.
Az Európai Bizottság adatai szerint míg tavaly 670 ezer hamis euróbankjegyet foglaltak le - az egy évvel korábbi 531 ezerhez képest-, addig az érmék forgalomból való kivonása négy százalékkal csökkent,175 900-at vontak ki a forgalomból. Összehasonlításképpen: a papírpénz esetében az összes valódi bankjegyek száma 15 milliárd körül van, míg euróérméből 16,8 milliárd van jelenleg forgalomban, tehát a hamisítvány eurók száma szerencsére csekély.
Általában az ötveneurós címletet hamisítják leggyakrabban, az esetek háromnegyedében próbálkoznak a címlet előállításával. Viszont nőtt a hamis tízeurósok száma is, de arányuk így is csak 6,3 százalék. Az érmék esetében a kéteurós viszi a prímet: a hamisítványok kétharmadát teszi ki.
Az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal tájékoztatása szerint az közös valuta 2002-es bevezetése óta húsz illegális pénzverdét lepleztek le.
Az Európai Központi Bank és az euróövezet 18 nemzeti központi bankja azt tanácsolja a lakosságnak, hogy mindenki legyen óvatos az átvett bankjegyekkel. A valódi bankjegy könnyen felismerhető azzal a módszerrel, melyet az EKB részletesen bemutat weboldalán. Eszerint ellenőrizni kell a biztonsági jegyeket, például a vízjelet, vagy a biztonsági szálat - tapintással és szemrevételezéssel kell megbizonyosodni az eredetiségről. Az EKB azt ajánlja, ha hamis euróval találkozunk, értesítsük a rendőrséget vagy az illetékes nemzeti bankot.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyre több ugyan a hamis euró, de a kibocsátási arányokat tekintve nem aggasztó a helyzet. Ennek ellenére az Európai Parlament elfogadta az EB javaslatát az euróhamisítás elleni tagállami fellépés és büntetések szigorításáról és összhangba hozásáról. Így várhatóan tovább csökken a hamis eurók száma, mégis érdemes nagyon körültekintően eljárni a pénzváltás, külföldi fizetés során.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







