Klein Dávidról egy teljes napig semmit nem lehetett tudni, de most már biztonságban van és pihen.
Komoly támogatást kapott a vb létszámának bővítési terve, amit Gianni Infantino vetett fel - ha bevezetik, már a következő vébén 128 meccset játszhatnak.
A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) elnöke is támogatja a FIFA azon tervét, hogy a 2030-as centenáriumi világbajnokság mezőnyét 64 csapatosra bővítsék.
Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség elnöke által nemrég felvetett létszámemelési javaslatot Alejandro Domínguez, a dél-amerikai szervezet vezetője a közösségi oldalán nagyszerű lehetőségnek nevezette a torna századik évfordulójának méltó megünneplésére.
Az eredeti elképzelések szerint az 1930-as első világbajnokság tiszteletére a dél-amerikai társrendezőknél, azaz Uruguayban, Argentínában és Paraguayban mindössze egy-egy találkozót játszottak volna, mielőtt a mezőny átköltözik a fő házigazdákhoz, Spanyolországba, Portugáliába és Marokkóba. A bővítés révén azonban a három dél-amerikai ország nem csupán egyetlen mérkőzést kapna, hanem mindegyikük egy-egy teljes csoport küzdelmeinek adhatna otthont, míg a fennmaradó plusz csoport mérkőzéseit a másik három rendező ország bonyolítaná le.
A 2030-as világbajnokság a tervek szerint június 8. és július 21. között zajlana, így a 44 napos torna a történelem leghosszabb vb-je lenne. Bár hivatalos versenykiírás még nem készült, a 64 csapatos lebonyolítás logikusan 16 négyes csoportot jelentene, ahonnan az első és a második helyezettek jutnának tovább a legjobb 32 közé.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez a rendszer nem igényelne újabb egyenes kieséses kört a korábban tervezett 48 csapatos formátumhoz képest, hiszen csupán a csoportharmadikok esnének ki azonnal, miközben a találkozók száma 128-ra emelkedne. Mindez persze hatalmas kontrasztot mutat a kezdetekhez képest, hiszen az 1930-as első, montevideói tornán még csupán 13 ország vett részt, és mindössze 18 mérkőzést játszottak le.
Elképesztő szerencse: 3 dollárért találta meg a kosárlegenda melegítőjét, 89 ezerért vették meg tőle
A legendás kosárlabdázó a ritkaságnak számító ruhadarabot az 1972-es bajnoki döntőben viselte, a megtaláló 3 dollárból csinált vele 89 ezret.







