Zé Roberto őszintén beszélt a videojáték-függőségről és a 2002-es vb-keretből való kimaradás fájdalmáról is.
René Higuita, a kolumbiai labdarúgás legendás kapusa, aki 43 gólt szerzett pályafutása során, elsősorban szabadrúgásokból és büntetőkből, örökre beírta nevét a futballtörténelembe ikonikus skorpió-rúgásával - írja a BBC.
Pontosan harminc éve, 1995. szeptember hatodikán láthatták a szurkolók minden idők talán azóta is leglátványosabb védését futballpályán. A kolumbiai válogatott kapusa, René Higuita ekkor mutatta be élesben az úgynevezett "Skorpió-rúgást".
Az ötlet egy üdítőreklám forgatásán született, amikor egy gyerek biciklicsellel rúgta felé a labdát, amit Higuita ösztönösen a háta mögé lendített lábakkal hárított. Két évvel később ezt meccsen is megmutatta.
Martin Tyler, a Sky Sports kommentátora először azt hitte, a játékvezető lefújta a játékot. "Összezavarodtam. Valós időben senki sem csinálna ilyet, miért tenné? Olyan volt, mintha valami rejtélyes dolog történt volna. Teljesen váratlan volt" - nyilatkozta a BBC-nek. A közönség először döbbent csendben próbálta feldolgozni a látottakat, majd spontán nevetés és taps tört ki.
Az egyébként kimondottan unalmas, 0-0-ra végződött barátságos mérkőzésnek ez az egyetlen momentuma örökre bevésődött a futballtörténelembe, és gyerekek ezrei próbálták utánozni Higuita fizika törvényeit meghazudtoló védését parkokban és játszótereken szerte az országban.
KATTINTS a friss eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
Higuita azonban jóval több volt, mint egy különc kapus. Ő volt az első igazi "libero" stílusú kapus, aki gyakran elhagyta a kapuját, cselezett, passzolt, és részt vett a játék építésében. Sokan bohócnak tartották, mások úttörőnek. A nehéz körülmények között felnőtt, korán édesanyját elvesztő fiú Medellín egyik drogháborúk sújtotta negyedében nőtt fel, és eredetileg csatárként kezdte pályafutását.
Az Atlético Nacional kapusaként kulcsszerepet játszott abban, hogy csapata 1989-ben első kolumbiai klubként megnyerte a Copa Libertadorest, négy tizenegyest hárítva és egyet értékesítve a döntő szétlövésében. "Megelőzte a korát" - mondta róla Jorge Campos, a korszak legendás mexikói kapusa.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az 1990-es világbajnokságon Higuita a globális színtéren is bemutathatta képességeit. Kolumbia akkor 28 év után első alkalommal jutott ki a tornára, ahol a nyolcaddöntőig menetelt. Ott azonban Higuita kalandozó stílusa végzetesnek bizonyult: Roger Milla elvette tőle a labdát, és megszerezte Kamerun második gólját a hosszabbításban.
Higuita stílusa olyan hatással volt a futballra, hogy sokan az ő játékának tulajdonítják az 1992-ben bevezetett "hazaadás-szabályt", amely megtiltotta a kapusoknak, hogy kézzel érintsék a csapattársaiktól kapott labdát. Ezt gyakran "Higuita-szabályként" is emlegetik.
Karrierjét azonban beárnyékolta a véreskezű drogbáróval, Pablo Escobarral való kapcsolata. Miután nyilvánosan elismerte barátságát vele, később egy emberrablási ügybe keveredett, amiért hét hónapot börtönben töltött. Bár állítása szerint csak közvetítőként segített egy túsz kiszabadításában, emiatt lemaradt az 1994-es világbajnokságról.
A Wembley-ben bemutatott skorpió-rúgás után Higuita csak hat alkalommal szerepelt a kolumbiai válogatottban, mielőtt 1999-ben visszavonult a nemzetközi futballtól. Klubszinten főként Dél-Amerikában játszott, rövid ideig a spanyol Real Valladolid kapusa is volt, és végül 41 évesen, 2010-ben vonult vissza.
Hiába a botrányok, a bírósági ügy, újrázott a Barca elnöke: fölényesen győzött Laporta a választáson
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
Ennyi volt, menesztették a kínlódó NB1-es klub sportigazgatóját: vajon megmenekülnek a szezon végén?
A távozó szakember sajnálatát fejezte ki a sikertelen időszak miatt, de hangsúlyozta, hisz abban, hogy a keretben több potenciál rejlik annál, mint amit a jelenlegi...
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







