Őrület, milyen lakásokban lakik a fővárosi elit: belestünk a zárt ajtók mögé

2019. szeptember 20. 05:42

Mit gondolsz, mennyibe kerül egy négyzetméternyi lakás a fővárosban? Nos, az összes kerületet figyelembe véve, a fajlagos átlagár átlépte a 900 ezer forintot. Jelenleg egy 50 négyzetméterest lakást átlagosan bő 45 millió forintért lehet megvásárolni Budapesten. Ez sem kevés, de ha azt nézzük, hogy az 50-100 millió forint közötti kategóriában 2747 eladó lakásból, míg a 100-200 millió forint közöttiben 531 lakóingatlanból válogathatnak az érdeklődők, akkor megértjük, miért lett a szupergazdagok kiváltsága a fővárosban új építésű ingatlanban lakni. Mutatjuk a fővárosi új építésű lakások piacának sajátosságait, és azt is, hol van még egyáltalán esélye az átlagmagyaroknak vásárolni.

A napokban publikálták a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb, 2019 harmadik negyedévére vonatkozó adatsorát, amely alapján továbbra is ténykérdés: a fővárosban hatalmas igény mutatkozik a luxusingatlanokra. Ennél persze jóval összetettebb a kép, hiszen az Eltinga és az Ecorys szakemberei már 472 budapesti lakóingatlan-fejlesztést számláltak össze; az adatsor újépítésű lakásainak száma pedig meghaladja a 24 ezret. A friss riport nyers adatsorát górcső alá véve a Pénzcentrum pedig azt is megállapította, hogy Budapesten jelenleg egy átlagos új építésű eladó lakás

  • alapterülete 73,1 négyzetméter (erkélyekkel és teraszokkal korrigált alapterület);
  • négyzetméterára pedig 905 949 forint.

KATT! Ingatlant vennél? A finanszírozáshoz nézz körül kalkulátorunkban!

Természetesen érdemes a várost jóval közelebbről is megvizsgálni, hiszen a lakáspiaci mutatók egészen drasztikus kilengést is képesek produkálni. Az például már Buda és Pest viszonylatában is látszik, hogy a Duna árban is komoly vízválasztó. A négyzetméterenként majdnem 140 ezer forintos árdifferencia, egy 75 négyzetméteres lakás esetében azt jelenti, hogy átlagosan bő 10,2 millió forintot spórolhat valaki, ha a folyó keleti oldalán keres új otthont magának.

Ennek ellenére a kerületi bontás azt mutatja, hogy mégsem egy budai kerület viszi a prímet: az V. kerület ugyanis több mint 271 ezer forintot ver rá négyzetméterenként az ezüstérmes XII. kerületre. A drágább lokációk közé tartozik még Budán az I., és a II. kerület, Pesten pedig a VI. és VII. kerületek, amelyekben átlagosan 1,3-1,5 millió forint közötti fajlagos árakkal találkozhatnak az érdeklődők.

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

A VIII., XI., III., IX., és XIII. kerületek még meglehetősen drágák, de már bőven lemaradnak a millió feletti listavezetőktől; ezekben a kerületekben 850-970 ezer forint közötti négyzetméterárakkal kalkulálhatnak a vásárlók. Budapest többi kerületében 562-753 ezres egységár között vásárolhatunk, az olcsóbb árcédula többnyire a városközponttól meszebb található lokációk esetében jellemző. A legolcsóbb kerület továbbra is a XXIII., ahol egy 75 négyzetméteres, új építésű lakáshoz már alig több mint 42 millió forintért hozzá lehet jutni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Érdemes még megnézni a Pénzcentrum méretkategóriák szerinti elemzését is: a lakások méretének növekedésével ugyanis nem egyenes arányú a fajlagos árak csökkenése. Jelen állás szerint, míg a legkisebb garzonlakásoktól, az egy-másfél szobás, maximum 60 négyzetméteres lakásokon át, egészen a 61-80 négyzetméteres otthonokig folyamatosan csökken a négyzetméterár, addig 80 négyzetmétertől fordul a kocka. Jól látható tehát, hogy a legmélyebbre annak kell a zsebébe nyúlnia, aki garzont vagy méretes luxuslakást vásárolna magának.

És persze ezúttal sem marqadhatott el, hogy turkáljunk picit a luxuskategóriában is. Őszintén, leesett az állunk. Nem is az volt a meglepő, hogy a legdrágább projekt irányára 662 millió forint, hanem az, hogy a luxusfejlesztések darabszáma szerint egyértelmű, hogy továbbra is komoly igény mutatkozik a többszáz milliós lakásokra a fővárosban. Az összesítés szerint az 50 millió forint alatt kínált lakások száma 2155 darabot számlál; az 50-100 millió forint közötti kategóriában 2747 eladó lakás található jelenleg; 100-200 millió forint között 531 lakóingatlanból válogathatnak az érdeklődők; a 200-400 milliós árszegmensben 69 luxuslakáson van még árcédula; de a 400 millió forintnál drágább projekteknél is akad még 5 vevőre váró "otthon".

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem