Több mint 1,2 milliárd forintért hirdették meg a Schobert család szentendrei luxusvilláját, annak ellenére, hogy Schobert Norbert cáfolta az eladási szándékot.
Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: iskolákban a tanév végéig, június 15-éig érvényben marad a tantermen kívüli digitális munkarend, a tanév hossza nem változik. Azonban június másodikától, ha az intézmény és a pedagógusok szükségét látják, kiscsoportos konzultációt, egyéni felkészítést már tudnak szervezni az elmúlt hónapok tudásának megerősítéséért, felzárkóztató jelleggel az iskolákban. Erről az intézmények dönthetnek, tantárgyanként is szervezhetnek konzultációkat, a kis csoportok létszámát pedig központilag nem határozták meg, azok a helyi adottságoknak megfelelően alakíthatók ki - tette hozzá.
Június 2-ától június 26-áig minden iskolában meg kell szervezni az oda járó gyermekek felügyeletét. Ezzel bővül a gyermekek felügyeletébe bevont intézmények köre, mivel eddig csak kijelölt iskolákban fogadták a tanulókat, most viszont mindenki a saját intézményébe mehet majd.
A köznevelési államtitkár azt is elmondta: azokat, akik lakóhelyüktől nagyobb távolságra jártak iskolába, most igény esetén a lakóhely szerinti iskolának is fogadni kell.
A tanév időszakában, június 2-15 közt elsősorban tanulást támogató, felzárkóztató programok szervezhetők az iskolákban, június 16-ától, a tanév befejezésétől pedig június 26-tól következő tanévre is készülhetnek már, de táborok, tematikus napok is rendezhetők - ismertette.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A köznevelési államtitkár közlése szerint az elmúlt napokban óvodai gyermekfelügyeleten a gyermekek mintegy tíz százaléka vett részt, és az igény napról napra nőtt az elmúlt időszakban.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






