15 °C Budapest

Közel negyvenezer magyar érintett: erre neked is rámehet az egészséged

2018. június 8. 14:02

Noha az elmúlt években mérséklődik a válások száma, és 2016-ban az elmúlt 53 év legalacsonyabb esetszámát regisztrálta a KSH, mégis, nagyjából naponta 50 házasság bomlik fel Magyarországon. A procedúra pedig korántsem csak lelkileg megterhelő, de komoly egészségügyi problémákat is okozhat.

Annak ellenére, hogy 2010 és 2016 között másfélszeresére emelkedett a házasságkötések száma a KSH legfrissebb adatai szerint, 2016-ban még mindig közel 20 ezren döntöttek a válás mellett. Ez a szám persze nem is olyan rossz, ha megnézzük a KSH korábbi évekre vonatkozó adatait: a válások évenkénti száma az ezredfordulót követő évtizedben 24-25 ezer körül alakult, az ezt követő években viszont határozottan csökkenő irányzatot mutatott. 2014-ben - ötven év után először - 20 ezer alá csökkent a számuk, a következő évben viszont ismét e fölé emelkedett. 2016-ban a felbontott házasságok száma 19 600-ra becsülhető, ami 3,5 százalékkal, 715 válással kevesebb, mint az előző évi. Noha a statisztikák alapján tehát egyre kevesebb házasság bomlik fel, mégis ha a 2016-ban 19 600 regisztrált válással számolunk, az azt jelenti, hogy naponta 50 házasság bomlik fel Magyarországon.

A válás viszont nem csak lelkileg megterhelő, de komoly egészségügyi kockázata is van - derül ki Kyle Bourassa, az Arizonai Egyetem munkatársának tanulmányából. A szakember 5786 önkéntes részvételével végzett kutatást, közülük 926 elvált, külön élt a párjától, vagy egyedülálló volt. A többiek viszont házasok voltak. 10 éven kerezstül követték figyelemmel életüket.

Kiderült, hogy a válásnak komoly egészségügyi kockázata van: az emberek ugyanis, miután gajjra ment a házasságuk, hajlamosak elhagyni magukat, vagyis kevesebbet edzenek, rászoknak a dohányzásra - írja a kutatást ismertető Daily Mail. "Amikor egy kapcsolat végetér, elveszítjük az egészségügyi szokűsainkat befolyásoló társadalmi kontrollt" - mondta a kutatás vezetője. Vagyis egyszerűbben fogalmazva, ha valakivel együtt élünk, akkor az illető hatással van a mindennapjainkra, és ha például dohányzunk vagy hanyagoljuk az edzést, akkor a partnerünk szóvá teheti ezt és próbálhat meggyőzni arról, hogy esetleg változtatni kellene az életmódunkon. A szakember szerint sokat segíthetnek a barátok, közeli ismerősök.

Ha a környezetünkben élő egyedülállókkal vagy elvált emberekkel beszélgetünk, kérdezzünk rá bátran, hogy van, hogy érzi magát, milyen az egészsége.

Persze nem túl tulakodóan, csak hogy érezze, törődünk vele. Jó lehet például az is, ha elhívjuk sportolni, hiszen az egy jó közös program lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így dolgozd fel a válást

A szakember egyébként azt javasolja, ha nem lehet megmenteni a házasságot, érdeme skiírni az érzéseinket egy napló formájában. "Megírni az egészet ilyen strukturált formában - nemcsak az emlékek felelevenítése, hanem a konklúzió levonása is - hozzájárul érzéseink pszichológiailag hatékonyabb feldolgozásához" - mondta Kyle Bourassa, a tanulmány vezető szerzője, aki megjegyezte, "ez a módszer segít a tapasztalataink és érzéseink mélyebb megértésében, ami hozzájárul a továbblépés folyamatához, ahelyett, hogy újra és újra megélnénk a negatív érzelmeket bármiféle következtetés nélkül."

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem