A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk. A zenga.hu elemzése szerint országos átlagban valamivel több mint kilenc évnyi nettó átlagkeresetből jönne ki egy 60 négyzetméteres lakás vagy ház ára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy átlagos munkavállaló kilenc év alatt össze tudná gyűjteni a teljes vételárat.
A különbség egyik oka, hogy az átlagkereset nem azonos a tipikus fizetéssel. A magasabb jövedelműek felfelé húzzák az átlagot, miközben a mediánbér jobban mutatja, mennyit keres egy középen elhelyezkedő munkavállaló. A két érték között akár 20 százalékos eltérés is lehet.
Ráadásul a teljes nettó fizetést senki sem tudja lakásvásárlásra fordítani. A mindennapi kiadások, például az élelmiszer, a közlekedés, a lakhatás és a rezsi jelentős részét elviszik a jövedelemnek. Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője szerint ha valaki a nettó keresetének csak 20 százalékát tudja félretenni, akkor egy nyolc évnyi átlagkeresetbe kerülő lakás teljes vételárának összegyűjtése elméletben akár 40 évig is tarthat.
Az országon belül is jelentős különbségek vannak. Budapesten a fővárosi átlagjövedelemmel számolva közel 12 évnyi nettó átlagkereset szükséges egy 60 négyzetméteres ingatlan megvásárlásához. Somogyban ennél is rosszabb a helyzet. Nógrádban ugyanakkor mindössze négy, Békésben pedig öt évnyi átlagkereset felel meg egy ekkora ingatlan árának.
A lakáskeresők még a kedvezőbb számokat sem feltétlenül érzik reálisnak. A zenga.hu felmérésében résztvevők több mint fele szerint legalább 20 évnyi nettó átlagfizetés kell egy 60 négyzetméteres lakáshoz, csaknem harmaduk pedig legalább 30 évvel számol. Nógrádban különösen nagy az eltérés a statisztikai és a személyes megítélés között. Miközben az átlag alapján négy évnyi kereset elegendő lenne, a válaszadók 78 százaléka legalább 20 évnyi fizetéssel számol.
A lakásvásárlás költsége ráadásul jóval több a vételárnál. Az ügyvédi díj, a vagyonszerzési illeték, a költözés, a berendezés és az esetleges felújítás további milliókkal növelheti a szükséges összeget.
A lakásárak változása szintén megnehezítheti a spórolást. Ha például valaki évente 2 millió forintot tud félretenni egy 60 millió forintos lakásra, miközben az ingatlan ára évente 10 százalékkal emelkedik, akkor egy év alatt a megtakarítása 2 millió forinttal nő, a lakás ára viszont 6 millió forinttal. Így a két összeg közötti különbség egyetlen év alatt 4 millió forinttal nő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legtöbb vásárló ugyanakkor nem a teljes vételárat akarja megtakarítani, hanem a szükséges önerőt teremti elő, majd hitelből finanszírozza a vásárlást. A lakásárak emelkedése ebben az esetben is problémát jelent, mivel a magasabb vételár nagyobb önerőt és rendszerint nagyobb hitelt is jelent.
A helyzet az elmúlt fél évben több piacon változott. Budapesten és a Balaton környékén is megtorpant a korábbi lakásár-emelkedés, így ezeken a területeken jelenleg kevésbé jellemző, hogy a megtakarítók elől folyamatosan távolodna a kiszemelt ingatlan.
A lakásvásárlás megítélésében ezért az egyszerű „hány évnyi fizetésbe kerül?” számítás félrevezető lehet. Sokkal fontosabb kérdés, hogy egy adott háztartás mennyi önerőt tud összegyűjteni, mekkora hitelt tud biztonságosan felvenni, és a törlesztőrészlet mellett mennyi marad a megélhetésre. Ugyanaz a lakás egy egyedülálló pályakezdőnek akár évtizedekre elérhetetlennek tűnhet, míg két keresőből álló háztartás számára néhány év megtakarítással és hitellel már elérhető lehet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







