A titkosszolgálat közlése szerint az incidens idején sem Trump, sem más védett személy nem tartózkodott a helyszínen.
A legnyilvánvalóbb helyen rejtegette mobilját egy rab a szirmabesenyői börtönben: komoly szigorítást vezet be a BVOP
Egy régi módszerrel próbált telefont csempészni a zárkába a szirmabesenyői fogvatartott, de az őrök lefülelték.
Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), megjegyezve: szakmailag indokoltak azok az intézkedések, amelyekkel bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága érdekében korlátozták a személyes érintkezést a látogatófogadások során.
A börtön szirmabesenyői objektumában a látogatófogadás végén a fogvatartottnak az anyja adta át a mobiltelefont. Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a fogvatartott a tiltott tárgyat előbb a zsebébe, majd a végbelébe rejtette el. A biztonsági ellenőrzésen szolgálatot teljesítő felügyelők éberségének köszönhetően a telefon rövid időn belül előkerült, így a tiltott tárgy nem juthatott be az intézet zárt területére - fűzte hozzá.
Közölte: az eset miatt a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás indult, amellyel elveszítheti eddig szerzett kedvezményeit és a személyes érintkezés lehetőségét biztosító látogatási jogát. A hozzátartozó felelősségét a rendőrség vizsgálja a büntetés-végrehajtási intézet rendjének megzavarása miatt - jegyezte meg. Makula György emlékeztetett: korábban éles kritikát kapott a büntetés-végrehajtási szervezet azért, hogy bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága és rendje érdekében korlátozta a személyes érintkezést a látogatófogadások során.
Ez az eset - és sajnos még sok más hasonló - is rávilágít arra, hogy ezek az intézkedések szakmailag indokoltak
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- emelte ki. A BVOP főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatások során a szabályok megszegése - különösen tiltott tárgyak, például gyógyszer, mobiltelefon vagy bármely kommunikációs eszköz bejuttatása - súlyos biztonsági kockázatot jelent.
A családi látogatások célja, hogy a fogvatartottak bensőségesebb kapcsolatot tarthassanak hozzátartozóikkal, ez azonban csak a szabályok betartása mellett lehetséges. Az ilyen jellegű visszaélésekkel szemben a büntetés-végrehajtási szervezet minden esetben következetesen és szigorúan lép fel - hangsúlyozta.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







