A budapesti hotelárak szinte irreálisan alacsonyak, megnéztük, mi áll a különbségek mögött, és miért maradt le Budapest az európai árversenyben.
A minilakások iránt 2025-ben is élénk a kereslet, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban. Ezek a kisebb alapterületű ingatlanok rendkívül keresettek, elsősorban befektetési célból, és az értékesítési idejük is jelentősen rövidebb a nagyobb ingatlanokénál.
A Duna House adatai alapján Budapesten a 15-30 négyzetméter közötti kislakások átlagos négyzetméterára 2025 második negyedévében elérte az 1,4 millió forintot. Az idei év legdrágább minilakása 2,5 millió Ft/m2 áron kelt el, ami jól mutatja a prémiumlokációk és a modern kialakítás iránti erős fizetőképes keresletet. Példaként említhető még egy nagyon jó állapotú, modern kialakítású, 6. kerületi 22 négyzetméteres minilakás is, amely 55 millió forintért talált gazdára.
A piac alsóbb szegmensét élénk aktivitás jellemzi: a legolcsóbb minilakás 470 ezer Ft/m2-es áron kelt el, így egy jó állapotú, 23 négyzetméteres ingatlan a 18. kerületben 11 millió forint alatt került új tulajdonosához.
„A legmagasabb kereslet a budapesti kislakásokra a VI., VII., VIII. és XIII. kerületekben mutatkozik” – mondta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője. „Nem véletlenül, ugyanis a minilakásokat főként befektetők vásárolják, jelenleg az adásvételek 62%-a történik ilyen céllal. Ezt a tendenciát erősíti, hogy az eladó minilakások átlagos értékesítési ideje jelentősen rövidebb, mint a nagyobb ingatlanoké: közel harmaduk akár két héten belül elkel!”
Vidéki tendenciák: megfizethetőbb árak, nagyobb első lakásvásárlói arány
Vidéki nagyvárosokban a minilakások átlagos négyzetméterára jelenleg 780 ezer Ft/m2, azonban alacsonyabb, 48%-os arányú a befektetési célú vásárlások aránya, mivel ebben a szegmensben nagyobb arányban vannak jelen az első lakásvásárlók, mint Budapesten.
Viszont a vidéki árak tekintetében is vannak kiemelkedő tranzakciók: a legdrágább vidéki minilakást Kecskeméten adták el, amely négyzetméterára 1,2 millió forint volt, így egy szépen felújított, 2003-as építésű 28 négyzetméteres garzon több mint 33 millió forintba került.
Ezzel szemben a legolcsóbb vidéki tranzakció egy 18 négyzetméteres, jó állapotú bajai minilakás volt, ami 13 millió forintért talált gazdára.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Design és funkcionalitás
A kis alapterületű, energiahatékony, jó elhelyezkedésű és modern lakások iránti kereslet növekedését elsősorban a fiatalabb generációk életmódbeli elvárásai hajtják. Ebben a szegmensben a design és a funkcionális kialakítás nem pusztán esztétikai kérdés, hanem lényeges tényező a lakhatóság és a piaci érték szempontjából.
A multifunkcionális bútorok (pl. tárolóval ellátott ágyak, összecsukható asztalok), a vertikális térkihasználás (pl. galériák, magas polcok), a világos színek és a letisztult, minimalista elrendezés mind hozzájárulnak a kompakt, mégis élhető lakóterek kialakításához.
„Az ingatlanfejlesztők is egyre nagyobb figyelmet fordítanak erre a szegmensre: egyre több új építésű projekt kínál kifejezetten minilakásokat, amelyek a befektetők és a fiatal vásárlók számára is vonzóak. Emellett a moduláris otthonok, mint például az úgynevezett a tiny house-ok és konténerlakások is egyre inkább teret nyernek a hazai piacon is, gyorsan és költséghatékonyan megvalósítható lakhatást kínálva” – tette hozzá Szegő Péter.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







