A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz: így áll ott most a védekezés

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz: így áll ott most a védekezés

MTI
2024. szeptember 17. 07:40

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella kiemelte, a vízügy munkatársai ahol kell, megerősítették, megmagasították a töltéseket. A védekezés jól halad, a munkát az elmúlt években megvalósult fejlesztések is segítik – fűzte hozzá. Elmondta, hogy a 2013-as árvíz után megerősítették a töltéseket, azok a munkálatok "most igazán kifizetődőnek", mert a töltések nagyon jó állapotban vannak.

Az OKF az ország más területeiről is vezényelt át vízügyi szakembereket, szombaton több mint ötszázat, hétfőn pedig további háromszázat. Nagy erőkkel vannak jelen a vízügyes műszaki irányítók és "vészőrök" is, emellett több mint kétszázan irányítják és koordinálják a munkákat, tehát több mint ezer vízügyes most már huszonnégy órában védekezik és dolgozik – mondta a szóvivő.

Siklós Gabriella kiemelte: a Lajta esetében Mosonmagyaróvárnál elképzelhető, hogy meg kell nyitni a szükségtározót. Figyelik az előrejelzéseket, a modelleket,

de most óráról órára még mindig egy picit változik a helyzet

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- tette hozzá. A szükségtározó megnyitására azért lehet szükség, mert az árvízcsúcsot "jó időben, jó pillanatban kell megskalpolni (...) egyébként nem segít a beavatkozás" – fogalmazott.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Rába Győrnél magasan fog tetőzni, a Duna többi mellékfolyója közül a Morva az előre jelzettnél magasabb, a Vág pedig egy nagyon kicsivel kevesebb vizet hoz majd. Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a Duna vízgyűjtő területén kedden elállhat az eső, ugyanakkor kérdéses, hogy a hóolvadás mikor kezdődik.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58