6 °C Budapest
Technicians fitting solar photo voltaic panels to a house roof in Ambleside, Cumbria, UK.

Százezreket takaríthatunk meg ezzel a módszerrel: kevés magyar háztulaj meri meglépni

2023. január 17. 15:33

A megugró energiaárak miatt az elmúlt hónapokban különösen nagy figyelem hárult az ingatlanok energetikai hatékonyságára, annál is inkább, mert a magyarországi lakásállomány szinte teljes egésze elavult energetikai szempontból. A költségek és az energiakitettség csökkentésének, valamint az energiahatékonyság növelésének egyik módja az új lakások építése, főként azonban a már meglévő ingatlanok korszerűsítése. Utóbbi akár évi egymillió forintos, csaknem 90 százalékos megtakarítást is jelenthet sok lakástulajdonos számára – derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből. Érdemes azonban azt is vizsgálni, hogy az egyes ingatlanok esetében milyen mértékű felújítás számít optimálisnak.

A Takarék Index elemzői a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában szereplő kategóriák alapján kiválasztott 40 példaingatlanon vizsgálták az építés ideje, a fűtési rendszer és a fogyasztás kapcsolatát. Az eredmények szerint összefüggés mutatható ki a lakóingatlanok építési ideje és a fűtéshez, melegvízhez felhasznált primer energia mennyisége között: minél régebbi egy ingatlan, jellemzően annál korszerűtlenebb. A gázkazánokkal felszerelt lakások energetikai jellemzői jobbak, mint a szilárd tüzelésű fűtési rendszerekkel vagy gázkonvektorral felszerelteké, utóbbiak esetében az építés idejétől függetlenül magas az energiaigény.

Jelentős megtakarítást hozhat a rezsiköltségekben a felújítás

A megugró energiaárak miatt az energetikai felújítások tehát nagymértékű megtakarítást jelenthetnek sok lakástulajdonos számára. Az elemzők megvizsgálták, hogy a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában szereplő ingatlancsoportok szerint milyen mértékű lehet a lakosság megtakarítása egy-egy adott kategóriába tartozó átlagos alapterületű ingatlan esetében. A magyarországi lakásállomány legnagyobb részét kitevő, 1946 és 1980 között épült ingatlanoknál ez kiugró mértékű is lehet: egy kategóriáján belül átlagos területű, száz négyzetméteres családi ház esetében, amelynek a felújítást követően DD vagyis a korszerűt megközelítő lesz a besorolása, a megspórolt összeg meghaladhatja az egymillió forintot. Ez 89 százalékos csökkenést jelenthet. Az újabb építésű ingatlanoknál a megtakarítási arány ennél szerényebb: egyrészt a korszerűbb ingatlanoknál az eredeti állapot szerinti fogyasztás kisebb, másrészt a jelenlegi energiaköltségek sávos rendszerűek.

Ez azt jelenti, hogy csak bizonyos fogyasztási szint felett kell emelt árat fizetniük a háztartásoknak, így a korszerűbb otthonok fogyasztása nagyobb valószínűséggel marad a kedvezményes sávban. Mindezek miatt a felújítások kapcsán jellemzően rosszabb megtérülés mutatható ki esetükben az egyes háztartások szintjén. Nemzetgazdasági szinten azonban a megtakarítás a valós, magas energiaárak miatt jóval nagyobb lehet ezen ingatlanok korszerűsítését követően is.

A elemzők számításai rávilágítanak: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által a 2018 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan közzétett átlagos primer energiafelhasználás több mint harmadával csökkenhetne az ingatlanok korszerűsítését – legalább a DD vagy a korszerűt jelentő CC osztály elérését – követően. Ez éves szinten hozzávetőleg 1500 milliárd forint megtakarítást jelenthetne nemzetgazdasági szinten.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem