8 °C Budapest
Aerial view Eger, Hungarian Country town with flats build against a hill

Készülhetnek a diákok: ezekben a városokban lesz a legnehezebb albérletet találni

2021. július 15. 13:01

Idén július 22-ére esik a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárainak kihirdetése, a FELVI.hu adatai[1] alapján idén több mint százezer leendő hallgató várja tűkön ülve a nagy napot. A hagyományos nyári szezonális lassulás után ilyenkor indul meg a roham a legjobb bérleti lehetőségekért, ám a pandémia miatt azonban még mindig sok a bizonytalanság. Az ingatlanpiac vegyes képet mutat, valahol már élénkül a kereslet, míg másutt még a kivárás jellemző.

„Az ingatlanpiac és a bérbeadók mindig nagy várakozással tekintenek a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére, az idei évben ez különösen igaz, mert a tavalyi nagy zuhanás után idén a lassan emelkedő tendencia ellenére még mindig érződik a járvány hatása a bérleti díjakon” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A fokozatos nyitás ugyanakkor bizalomra ad okot, és amennyiben a távoktatást ismét felváltja az intézmények látogathatósága, az valószínűleg a piacon is érzékeltetni fogja hatását. Azoknak a szülőknek, akik – azon túl, hogy gyermekük lakhatását biztosítanák az egyetemi tanulmányok alatt – ingatlanbefektetésben is gondolkodnak, a lakásbérlés helyett továbbra is kiváló megoldás lehet egy egyetemhez közeli lakás megvásárlása

- fejtette ki a szakértő.

A XI. kerület lakáspiaca már felpörgött

Hagyományosan a főváros VIII., IX. és XI. kerületei – az ELTE, BME, Semmelweis Egyetem, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem campusainak környéke – a legnépszerűbbek az egyetemisták körében. A tavalyi évben, a NAV – még nem teljes körű – adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképben közzétett számok alapján, a korábbi évekhez képest jóval mérsékeltebb, de egyértelmű, 2-8 százalék közötti volt az ingatlanár emelkedés ezekben a kerületekben.

2020-ban a VIII. kerületben 626 ezer, a IX. kerületben 694 ezer, a XI. kerületben pedig 773 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, fontos azonban megemlíteni, hogy a VIII. kerület frekventáltabb részein, mint például a Palotanegyedben, vagy a Corvin negyed közelében az átlagnál jóval magasabb árakra bukkanhattak az érdeklődők.

Az egyetemi kerületek albérletpiacán számottevő élénkülés még nem észlelhető az idei évben, kivétel a XI. kerület, ahol az egyetemek környékén a lakás-adásvételek száma az utóbbi pár hónapban jelentősen megugrott. Ezzel együtt pedig felértékelődtek a kerület lakásai is, amely az árakban is megmutatkozik. Az újszerű lakások akár pár nap alatt is elkelnek az egyetemi kerületekben. Változó tendenciát tapasztalhatunk a lakóingatlanok méretében is: korábban akár egy egyszobás lakásba is szívesen költözött két egyetemista, akár főbérlő-albérlői viszonyban, a távoktatás elterjedésével most inkább a 1,5-2 szobás ingatlanok iránt nagyobb a kereslet, ahol két helyiségben elszeparálva hallgathatják előadásaikat az egyetemisták

– mondta el piaci tapasztalatait Laczi Csaba, az Ingatlanpont budapesti régióvezetője. A vidéki egyetemvárosok vegyes képet mutatnak: van, ahol élénk a kereslet, máshol még kivár az ingatlanpiac.

Székesfehérváron élénkül a piac, a győri egyetemisták jóval válogatósabbak

Az ország északnyugati régiója bővelkedik neves egyetemekben: Székesfehérváron az Óbudai Egyetem, a Kodolányi Egyetem több szakirányú képzése, a Budapesti Corvinus Egyetem szintén több szakirányt biztosító kihelyezett campusa, és a győri Széchenyi István Egyetem várják a hallgatókat. A tavalyi évben 424 ezer forintos átlag négyzetméterárral Székesfehérvár volt a második legdrágább megyeszékhely, ám Győr is előkelő helyen végzett; itt átlagosan 411 ezer forintban került a lakóingatlanok egy négyzetmétere.

Míg Székesfehérváron rendkívül gyorsan talál gazdára egy ingatlan, Győrben inkább válogatnak a lakáskeresők. Győrben az egyetemisták főként a használt lakások iránt érdeklődnek; kevésbé keresik az újépítésű ingatlanokat, amik jellemzően kisebb területűek és drágábbak. Míg egy újépítésű garzonlakás a 35 millió forintot is elérheti, egy nagyobb alapterületű, használt panel értéke 26 millió forint körül mozog. Ezzel ellentétben Székesfehérváron már szabad telket is nehéz kifognia a vásárlóknak, de az albérleti piacon továbbra sem érzékelhető még jelentős keresleti- és árváltozás

– körvonalazta a helyi sajátosságokat Goreczki Szabolcs, Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Miskolc, Eger és Debrecen ingatlanpiacát még nem rohamozták meg

Debrecen – amely számos újépítésű projektben, helyi munkalehetőségekben is bővelkedik – volt 2020-ban a legdrágább megyeszékhely 429 ezer forint átlag négyzetméterárral, Eger (330 ezer forint / m2) és Miskolc (237 ezer forint / m2) átlagárai a rangsorban jóval hátrébb helyezkedtek el. Farsang Sándor, az Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője a térség piacáról így nyilatkozik:

Az egyetemi felvételik kapcsán megszokott vásárlási hullám egyelőre nem érte el ezeket a városokat, nagy eséllyel az utolsó pillanatban fognak dönteni a vásárlók annak függvényében, hogy miként alakulnak az őszi képzések. A pontszámok kihirdetését követően azonban könnyen beindulhat a lakáspiac ezen része is.

Szegeden egyelőre nehéz jó lakást találni, Pécsett egyre keresettebbek a kiadható többszobás ingatlanok

A Szegedi Tudományegyetemnek otthont adó alföldi megyeszékhelyen átlagosan 353 ezer forintos négyzetméteráron kelt el egy ingatlan 2020-ban.

Számos tényező befolyásolja most az ingatlanpiacot: a keresleti oldal Szegeden hasonlóan alakul, mint a korábbi években - eltekintve a tavalyi évtől. Van egy stabil érdeklődői kör, akik le szeretnének telepedni az egyetemi éveikre egy 1-2 szobás, frekventált helyen fekvő lakásba, ám az éppen szűk kínálati oldal limitálja a lehetőségeiket. Sokan keresnek befektetési céllal ingatlanokat, de az ilyen típusú lakások rendkívül túlárazottak, így az érdeklődőknek nem éri meg befektetni, és ez az egyetemisták lakáshelyzetére is kihat

– mondta Piros Szilvia, az Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

A Pécsi Tudományegyetem az ország legrégebbi és egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. A város 2020-ban a középmezőny vége felé végzett a megyeszékhelyek árrangsorában, négyzetméterenként átlagosan 310 ezer forintba került itt egy lakóingatlan.

A pécsi ingatlanpiac bővelkedik befektetési szándékkal érkező vásárlókban, egyre keresettebbek az olyan, 2 vagy több szobás ingatlanok, amiket akár több diáknak is ki lehet adni. Jellemzően 20-22 millió forint közötti áron érdeklődnek ekkora méretű lakások iránt az egyetemi karok vonzáskörzetében

– foglalta össze tapasztalatait Markó Ildikó, az Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem