A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György nemzetközi körözését.
A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában. Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.
A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek - fűzte hozzá a szóvivő.
Gál Kristóf valamennyi munkatársa nevében - a rendőrség védőszentjének, Szent Györgynek a napja alkalmából - megköszönte a honfitársak eddigi türelmét és együttműködését. Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tanúsítsanak jogkövető magatartást, ezzel közösen megőrizve az eddig elért eredményeket.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







