Kizárólag tehéntrágya, pontosabban a szarvasmarhák emésztési végtermékéből nyert biogázzal fejlesztett áram hajt már az idei szezonban egy sífelvonót az Egyesült Államokban.
Az úttörő létesítmény, Vermont államban, a Killington üdülőben van. A környék 10 ezer marhája látja el energiaforrással a felvonó számára áramot termelő biogázerőművet. Naponta több mint ezer köbméter trágya kerül az üzembe, ahol háromhetes bakteriális eljárással 60 százalékban metánná - 40 százalékban szén-dioxiddá - alakítják.
A program a Tehénenergia (Cow Power) elnevezést kapta - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Meghalt a balatoni vitorlázás legendája
- Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében
- Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek
- Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon"
- Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését