1100 év büntetés várhat a 450 milliós szocpolcsalás vádlottjaira

2010. március 11. 11:02 2 perc

Az InfoRádió beszámolója szerint 60 ügyvéd, 202 vádlott, 464 oldalas vádirat, 450 millió forintos kár, 1100 év lehetséges összbüntetés a mérlege a taktaközi szocpolcsalásként elhíresült büntetőpernek, amely a vádirat-ismertetéssel kezdődött a B-A-Z Megyei Bíróságon.

Valaki az évszázad perének nevezte a taktaközi szocpolcsalás ügyében kedden indult tárgyalássorozatot. A Miskolci Nyomozó Ügyészség 2009 szeptemberében emelt vádat vesztegetés, csalás, közokirat-hamisítás vagy hivatali visszaélés miatt 202 személy ellen, akik az ügyészség összesítése szerint 450 millió forinttal károsították meg a magyar államot.

A vádlottak között vannak építési vállalkozók, építtetők, mérnökök, ügyvédek, banki alkalmazottak, földhivatali dolgozók és a szerencsi önkormányzat korábbi építésügyi osztályvezetője is.

A vád szerint az érintettek olyan családokat kerestek meg, akik jogosultak voltak szocpol felvételére. A nevükben kitöltötték az igénylőlapokat, valamint elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet. Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón 43 olyan "Patyomkin" társasházat építettek fel, amelyek lakhatatlanok voltak.

A 2-4 lakásos társasházak között volt olyan, amelyik csak négy falból és a tetőből állt. Amelyik végül felépült, az is életveszélyes vagy lakhatatlan állapotban, víz és áram nélkül van, mégis kaptak rá építési engedélyt az önkormányzatoktól.

A szocpol felvételére jogosult személyek általában csak a nevüket adták az ügyletekhez, ők valamint az építtetők legfeljebb 5 éves börtönbüntetésre számíthatnak, a köztisztviselőkre, földhivatali dolgozókra és a banki alkalmazottakra akár 15 éves szabadságvesztést is kiróhat a bíróság, a vád szerint ugyanis folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen követték el a bűncselekményt. Összesen körülbelül 1100 évnyi büntetés várhat a vádlottakra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mivel a per ezen szakaszában az ügy minden érintettjének jelen kell lennie, a bíróság kibérelte egy miskolci irodaház konferenciatermét, a bíróság épületében ugyanis nem volt akkora tárgyalóterem, amelyben elfért volna a 202 vádlott, a 60 ügyvéd, az ügyészek és a bíróság.

Korábban: 464 millió forintos szocpolcsalás a Taktaközben - képek

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 05:00