30 °C Budapest

Buldózer vetett végett nyugdíjas idillnek: folytatás a bíróságon

2009. május 6. 12:02

Egy brit házaspár kártérítési pert indított Spanyolországban, miután elbontatták velük a szerintük szabályosan épített tengerparti otthonukat. A házaspár minden szükséges engedélyt beszerzett az építkezést megelőzően, ennek ellenére a bontásra kötelezték őket a hatóságok. A történet a bíróságon folytatódott.

Számos brit nyugdíjashoz hasonlóan a Prior házaspár is úgy döntött, hogy a nyugdíjas éveit idilli környezetben a dél-spanyol tengerparton kívánja eltölteni. A házaspár építési engedélyt kért és kapott, majd felépítette álomotthonát közel a partokhoz.

A felsőbb hatóságok később felülvizsgálták az engedélyeket és megállapították, hogy az ingatlan védett területen fekszik, ezért le kell bontani. A házaspár pereskedni kezdett, mivel véleményük szerint a város építésügyi osztálya hibázhatott, de a határozatot végre kellett hajtani.

Az ügy nagy visszhangot kapott a Spanyolországban élő népes brit bevándorlók körében, végül az ügy egészen az alkotmánybíróságig jutott. A bírák végül a házaspárnak adtak igazat, mivel az építkezést megelőzően minden tekintetben szabályszerűen jártak el. Mivel az épületet bontásra ítélték, ezért a házaspár kártérítésre jogosult.

A nagyszámú illegálisan felépített tengerparti ingatlan következtében szigorú ellenőrzésbe kezdtek a hatóságok, ennek esett áldozatául a jóhiszeműen eljáró brit házaspár otthona is. A határozat szerint a tulajdonosoknak nem róható fel semmilyen jogsértés, mivel a hibát a helyi építésügyi hatóság vétette.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyik per ezzel lezárult, de a kártérítési eljárás még csak most kezdődik. A házaspár jogi képviselője szerint az anyagi kárpótláson túl a házaspárt ért erkölcsi károkat is meg kell téríteni.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 4. 13:32