Becslések szerint 2009-ben felével-harmadával kevesebb újépítésű lakást értékesítenek, mint tavaly. Kiszáradóban a lakáspiac, a feketeleves azonban még csak most jön - mondta Hunyady Attila, az AL Holding vezérigazgatója az idei kilátásokról, szavait alátámasztotta a cége GKI Gazdaságkutatóval közösen végzett elemzésével.
A vizsgálat szerint 2008-ban éves szinten 53 %-kal esett vissza az újlakás kínálat, 2009-első felében még ennél is drámaibb visszaesésre számítanak. A hitel- és kereslethiány miatt egyre nagyobb a nyomás a fejlesztőkön, ennek következtében sok előkészített lakásberuházás el sem indul.
A fejlesztők szerint az újépítésű lakások aránya idén tovább csökkenhet, nagyban befolyásolja az idei számokat, hogy a bedőlő hitelek miatt felszabaduló lakások mennyire árasztják el a piacot. A szektor dolgát tovább nehezítik a növekvő építőanyagárak és a tervezett áfa-emelés.
2009-től nehezebb kedvező beruházási hitelekhez jutni, a bankok az új ügyfelek megszerzése helyett a meglévő ügyfélkör megtartására koncentrálnak. A külföldi vásárlók fokozatosan eltűntek a magyar lakáspiacról, a vezérigazgató 250 olyan esetről tud, amikor a vevő inkább elbukta a foglalót csak ki tudjon szállni a kockázatossá vált üzletből.
A készleten maradó lakások aránya 10 százalékponttal emelkedett egy év alatt, már minden negyedik lakás a fejlesztők nyakán marad az átadáskor. A vásárlói oldalon ugyanakkor egyre többen olyan ingatlant keresnek, ami már teljesen elkészült.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







