A kelet-európai régióban Szófia is csatlakozik a felhőkarcolóval rendelkező nagyvárosok elit csoportjához. Egy 180 méter magas toronyház építését tervezik, a beruházás várhatóan 2010-re valósul meg. Nézzük melyek az európai kontinensen épült legmagasabb épületek és a következő években milyen toronyépületek átadását tervezik. Hazánk sem marad ki a vizsgálatból, egyre magasabb épületeket terveznek hazánkban is, de a megvalósításuk egyelőre jogszabályi akadályokba ütközik.
180 méteres felhőkarcoló építését tervezik Szófiában 2010-re!

A szófiai Eurpoe Tower látképe
A beruházás tervezett összköltsége eléri a félmilliárd eurót, az új városrész többféle szolgáltatást is kínál majd az embereknek, az irodaházak mellett társasházak, szállodák, mozik, bevásárlóközpontok és egyéb szórakozási lehetőségek is elérhetőek lesznek.
A fejlesztések első szakaszában a 70 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont és a 40 ezer négyzetméteres irodaépület készül majd el, a tervek szerint felépül egy 3000 autó befogadására alkalmas parkolóház is. Az épületek várható átadási határideje 2010.
A párizsi bürokraták is rábólintottak a felhőkarcoló terveire!

A párizsi Lighthouse
Párizs végül szabad utat engedélyezett a 300 méter magas Lighthouse (Világítótorony) névre keresztelt épület kivitelezésére. A 2012-re elkészülő toronyépület kivitelezési költsége eléri a 800 millió eurót. A csavarodó épület szélenergia hasznosításával fedezi majd a ház energiaszükségletének nagy részét. A zöld energiák hasznosítására nagy hangsúlyt fektetnek, saját hűtő mechanizmussal is felszerelik, aminek nagy hasznát veszik majd a forró nyári hónapokban.
Európa legmagasabb épületei: jönnek az oroszok!
Az alábbi táblázat Európa legmagasabb épületeinek a listáját tartalmazza. Számos nagyváros még mindig nem engedélyezi a felhőkarcolók építését, de jó néhányban előszeretettel fogadják a toronyházak felállítását. Moszkvában, Frankfurtban és Londonban több ilyen épületet is találtunk, de az utóbbi években Madridban, Rotterdamban és Kelet-Európában is megjelent, és egyre elfogadottabbá vált ez az építészeti megoldás.


A moszkvai Naberezhnaya Torony

Russia Tower
A várhatóan 5 év alatt elkészülő épület magassága elérheti a 612 métert, ezzel ez lesz Európa legmagasabb épülete és a világon csak a dubai Burj Dubai előzi majd meg.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az épületet természetes szellőző rendszerrel és 3680 férőhelyes parkolóval is ellátják majd. A 118 emeletre 101 lift szállítja majd az utasokat, az összes alapterület eléri az 520 ezer négyzetmétert.

A frankfurti Commerzbank székház
A 259 méter magas 56 emeletes toronyházban 121 ezer négyzetméternyi iroda található, az épületben különleges télikerteket alakítottak ki természetes megvilágítással és levegőztetéssel. A torony tetején elhelyezett antennán 300 méter magasan villog a jelzőfény.
A frankfurti üzleti negyed látképe az amerikából ismert városközpontokra emlékezet, európai viszonylatban itt épült adott területen a legtöbb toronyház.

Az épülő Torre Caja Madrid
A közeljövőben elkészülő 10 európai toronyházból 6 Moszkvában található, a nyugat-európai fejlesztések léptékben nem tudják felvenni a versenyt az Oroszországban tapasztalható beruházási hullámmal.

Fejlesztések az Árpád-híd lábánál!
A magyar fővárosban a Parlament és a Szent István-bazilika egyaránt 96 méter magas, mindkettő már több, mint száz éve magasodik a város fölé. Beruházói körök a budapesti szabályozás módosítását szeretnék elérni, jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések. A beruházói profit a magasabb épületek engedélyezésével tovább nőne, ugyanakkor a szakma szerint a fővárosi telekárak még nem indokolják a további felfelé történő terjeszkedést.

A budapesti Europe Tower
Sajnos egy negatív rekord a miénk, nálunk található közép-Európa legmagasabb lakatlan épülete, a 25 emeletes pécsi Magasház.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







