A nemzetközi befektetési környezet változása és a jelzálogpiaci válságról tavaly ősszel érkező hírek hatására több szempontból is átalakulóban van a magyar ingatlanbefektetési és -fejlesztési piac.
Nemzetiség szerint vizsgálva, a legszembetűnőbb az elmúlt két évben meghatározó spanyol cégek számának és szerepének változása. Az ingatlanpiaci válságot Spanyolország nagyon megsínylette. Sok nagy cég tönkrement, még többen likviditási gondokkal küzdenek. "Mindennek hatására az idei évben látványosan csökkent a spanyol fejlesztők vevői aktivitása, sőt, mindinkább eladókként jelennek meg a piacon" erősíti meg Nagy Tibor, az Otthon Centrum telek- és befektetési ingatlan divíziójának vezetője.
Érdekes változást hozott a jelzálogpiaci válság, amelynek jelenléte tavaly ősszel vált egyértelművé. A mindaddig nemzetiség szerint egyre diverzifikáltabb befektetői jelenlét (spanyol, portugál, francia, olasz, német cégek) mérséklődött, ugyanakkor érdekes, hogy ezzel egy időben az izraeli cégek aktívabbá váltak. Az olasz vállalkozások pedig - bár kis számban vannak jelen - általában igen komoly szándékkal érkeznek hazánkba.
2007 elejére tehető a szállodaépítő cégek hangsúlyosabb megjelenése a piacon. Jelenleg mintegy 10-20 potenciális fejlesztő keres megfelelő telekingatlanokat, vagy átalakításra alkalmas épületeket a fővárosban. A piaci lehetőségek ugyanakkor limitáltak, így ha megköttetik néhány nagy üzlet, ez az aktivitás máris jelentősen lecsökkenhet.
Az irodapiacon idén is rekordot dönthet a felépült új irodaterület nagysága, ugyanakkor az már korántsem biztos, hogy a piac ezt továbbra is képes lesz maradéktalanul felszívni. A stagnáló üresedési ráta egyelőre bizakodásra adhat okot, viszont egyes területek telítődése szinte biztosra vehető. Valószínűleg a Váci úti irodakorridor mellett/helyett a budai, azon belül egyaránt a bel-budai, dél-budai és észak-budai területek, illetve a dél-pesti irodaterületek biztosítanak gyorsabban bérbeadható projekthelyszínt.
A logisztikai ingatlanok piacán továbbra is igen kevés szereplő mozog, ez egy kiszámítható szegmens, ahol a spekulatív fejlesztés kevésbé jellemző.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kiskereskedelmi ingatlanok piacán a fő trend a kisebb bevásárlóközpontok, üzletházak, strip mallok megjelenése immár a 30-40 ezer fős városokban is. Emellett azonban töretlen maradt a megfelelő telkek iránti kereslet a nagyvárosokban. Újabb kiskereskedelmi, elsősorban FMCG láncok megjelenésére is lehet számítani, amelyek elsősorban a meglévő piaci résekbe, az ún. big boxok és a kisebb szupermarketek közötti résbe, részben az épülő ún. neighbourhood centerekbe nyomulnának be.
Nagy Tibor véleménye szerint a Lágymányosi hídtól délre eső Duna-szakasz és a Soroksári-Duna-part lehet a következő évek fejlődési súlypontja, ahol - a Duna mindkét partján - több, előkészítés alatt álló projekt keretében mintegy tizenötezer lakás, irodakomplexumok, valamint szabadidős és kereskedelmi létesítmények kapnak majd helyet. "Valami hasonló valósulhat meg itt, mint északon, a Duna Plaza mögötti területen, csak nagyságrenddel nagyobb léptékben."
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
Bejelentette a hazai nagybank: megindult a regisztráció és a tanácsadás a Wekerle+ hitel felvételére
A várhatóan megnövekedő ügyfélforgalom gördülékeny kiszolgálása érdekében az MBH Bank megerősített ügyintézői létszámmal és priorizált ügyintézéssel készül az időszakra.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







