2007 legdrágább ingatlanai: milliárdos adásvételek születtek

Pénzcentrum
2007. december 5. 10:10 2 perc

Az ingatlanpiaci visszaesés mind az ingatlantulajdonosokat, mind az elmúlt évek árnövekedési hullámának folytatódására spekuláló kisbefektetőket, mind pedig az új lakásárak zuhanása által sújtott fejlesztőket közvetlenül érinti. Az ingatlanpiac talán egyetlen továbbra is aktívan működő szegmense a milliárdos lakásoké, ahol a luxus megvásárlása már nem követeli meg jelzáloghitel felvételét.

Az amerikai Forbes most ezért a legmagasabb értéken eladott ingatlanokat gyűjtötte egy csokorba, melyek többsége érdekes módon pont az árcsökkenéssel leginkább sújtott Manhattanben található. New York szíve, legalábbis, ami a legdrágább ingatlanokat illeti, láthatóan a Central Park és annak környéke.

Plaza Hotel, New York City
Forrás: Forbes

A legdrágábban értékesített amerikai ingatlanok többsége itt a park mentén található, köztük is legmagasabb áron a Plaza Hotel egyik emelete kelt el, melyért az új tulajdonos nem kevesebb mint 10 milliárd forintot fizetett. A jelek szerint azonban "légy került a levesbe", egy szemfüles vásárló ugyanis megvette az érintett emelet egyik apartmanját, így várhatóan valódi 4 millió dolláros árának többszörösét kell majd megadnia a lakásért az emelet többi részét megvásárló Harry Macklowe-nak.

Malibu, Kalifornia
Forrás:Forbes

A négyzetméterárakat tekintve azonban nem a manhattani hotel bizonyult a legdrágábbnak, hanem a színészpáros Courteney Cox-Arquette és David Arquette malibui villája, amely közvetlenül a Csendes-óceán partján található. A négyszobás modern ingatlanért végül négyzetméterenként 13 millió forintot fizetett az új tulajdonos.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A listán azonban nem csak egy színészpáros által lebonyolított tranzakció szerepel, míg a Courteney-házaspár eladott, addig Tom Cruisék végül a vétel mellett döntöttek és megvásárolták azt a beverly hills-i 1,3 hektáros területen fekvő villát, melyhez tenisz pálya és egyéb kiszolgáló egységek is tartoznak.  Beverly Hills, Kalifornia
Forrás: Forbes

A legdrágább ingatlanokat tömörítő lista készítői hangsúlyozták, hogy az általuk felállított rangsorból kizárták a zálogjoggal terhelt ingatlanokat, s hogy bizonyosan születtek ennél nagyobb értékben is szerződések, melyeket azonban az ingatlanközvetítők, s ily módon a nyilvánosság kizárásával kötöttek meg.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02