26 °C Budapest

Új lakást eladni? A lakásvásárlók a kész projekteket kedvelik

Pénzcentrum
2007. szeptember 26. 13:05

Közel tízezer látogatója volt a hétvégén Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényének. A 11. budapesti Lakásvásáron volt egymillió forintos vásári akció és számos üzlet is megköttetett. A piac legkeresettebb helyszínei: Ferencváros, Zugló, Angyalföld és Újbuda.

Még két-három hónapig érezteti hatását az őszi, 11. budapesti Lakásvásár. Az elmúlt öt év tapasztalatai szerint a kiállításon begyűjtött információk feldolgozása után a családok nagyjából ennyi idő alatt döntenek arról, visszatérnek-e vevőként ahhoz a társasághoz, amelyiknek a kiállításon ismerték meg ajánlatait.


A kiállítók között hódítottak azok, akik már kész, vagy még idén beköltözhető lakásokat kínáltak, és az adott alapterületből minél több helyiséget kihozó tervezés is sikert aratott. A vásári tapasztalatok alapján több fejlesztő vonta le azt a következtetést, hogy érdemes az áttervezés költségeit is vállalva inkább több félszobát megépíteni az egy nagyobb helyett. A kulcsrakész, vagy idén költözhető lakások mellett az előrehaladott építési fázisban lévő beruházások számíthattak leginkább sikerre, egy 2009-es átadási dátum rendszerint távozásra késztette az érdeklődőket.


A kiállítók egyöntetű véleménye szerint a Lakásvásárra érkezők ma már felkészülten, az interneten fellelhető információk birtokában, határozott elképzelésekkel indulnak neki a piacnak, tájékozottak a projektekről, árakról, sokkal tudatosabbak, mint akár egy évvel ezelőtt, sokan a vásári akciókra számítva direkt ekkorra időzítik a döntést. A vásári akciók sora bizonyítja, jól számítanak, hiszen volt, aki a lakás és a garázs árából is 1-1 milliót engedett, volt, ahol 2-2 százalék mínusszal honorálták a gyors döntést, de ha lakást és garázst is vett valaki, a 5 százalék engedményt is kapott.

Természetes volt a konyhabútor, a tároló, vagy a listaárnál olcsóbb teremgarázs. A szakaszos fizetés helyett a 10-90, vagy 20-80-as konstrukció is akcióként szerepelt a standok jó részénél, bár azt a legtöbb helyen elárulták, ha valaki nem vállalja a készültségi fázisonkénti fizetést, az a későbbiekben sem akadálya az üzletnek.


Jól kamatozott a megbízhatóság, a piacon régóta, minőségi termékkel jelenlévő cégeknél az új projektek is vonzónak bizonyultak. A Dagály stranddal szemben épülő Metropolitan városközpontnál nem csak a felső emeletekről látható panorámát szemléltető stand miatt álltak meg a látogatók, hanem az azt fejlesztő AL Holding neve is ismerősen cseng a lakáspiacon keresők körében. A jövő év végére beköltözhetővé váló első ütemet azonnal követi a második, hiszen az érdeklődés olyan nagy a 334-450 ezer forintos négyzetméterár között kínált lakásokért, hogy az első fázisban épülő csaknem 300 lakás 40 százalékát, a viszonylag távoli költözési dátum ellenére alig néhány hónap alatt eladták- tájékoztatott Illy Péter, a társaság vezérigazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jobbára beköltözhető lakásokat kerestek az OTP Ingatlan Rt. standjánál is, ám itt is azzal szembesültek az érdeklődők, hogy ha egy beruházó iránt nagy a bizalom, már a bevezető szakaszban alaposan megcsappan a készlet, így itt is leghamarabb 2008 nyári átadású lakásokat kínáltak a Somfa Liget második ütemében 280-300 ezer forint között, illetve a XIII. kerületi Tüzér utcában, négyzetméterenként 400 ezer forintért. A lakáspiac legidősebb szereplője a budai kerületek felé is nyit, rövidesen piacra lép egy első kerületi, Pauler utcai, és egy sasadi fejlesztéssel, a Beregszászi úton.

Az új lakáspiaci kínálat jelentős részét koncentráló Otthon Centrum sláger projektjei a Sasad Liget és a Sasad Resort továbbra is népszerűnek bizonyult, de sok volt az érdeklődő az olyan újdonságok iránt is mint a Budapest 360, és a budai Skála szomszédságában épülő Simplon Udvar - számolt be a vásári tapasztalatairól Demetrovits Petra, az OC értékesítési vezetője. Hozzátette emellett, hogy az idei váráson a látogatók között több volt a komoly, potenciális ügyfél, mint a piacot feltérképező érdeklődő. Nagy Balázs, a Palace Ingatlantanácsadó vezetője szerint egyértelműen a sláger kerületekben, a VIII., IX., XIV.-ben épülő,320-350 ezer forint között beruházások vitték a prímet, a választást leginkább a beköltözés dátuma, és az alaprajzi elrendezés határozta meg. Rengeteg érdeklődőt vonzott a szintén új városrész kialakítást célzó Károlyi István városközpont, és a mediterrán hangulatot keltő beruházások is megállásra késztették a látogatókat.


Rengetegen érdeklődtek a bankfüggetlen hiteltanácsadóktól, akik a hitelfelvevő adottságait mérlegelve segítettek kiválasztani a megfelelő konstrukciót. A jogi tanácsadót elsősorban az adózási, illetékfizetési kötelezettségek pontosításával kapcsolatban, illetve társasházi konfliktusok megoldásáról kérdezték a látogatók. Élénk volt a mozgás a Kulcs Hajó előtt és az ingatlanközvetítők udvarában is, sok olyan látogató kereste meg az ingatlanosokat, aki a használt lakása eladására keresett forgalmazót, lés csak második lépésben tervezi a következő megvételét. A harmadik nap végén a kisebb közvetítőirodák tanácsadói csakúgy, mint a megaprojektek értékesítői tapasztalata alapján a csábító, tetszetős új beruházások mellett azért komoly a kereslet a kisebb értékű, használt lakások iránt is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 22. vasárnap
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 22. 17:08