4 °C Budapest

Élhetőbb életterek, dráguló lakások - mi várható a hazai lakásoknál?

Pénzcentrum
2007. július 13. 10:30

Egészségesebb környezetet, élhetőbb élettereket és várhatóan növekvő árakat hoz majd az a kormányrendelet, amely a jelenleg érvényben lévő építési szabályok megváltoztatására hivatott.

Az új szabályozás a szaktárca jelenlegi tervei szerint a következő év január elsejét követően elindított építkezésekre vonatkozik majd, s bár a szakembereket megosztja, várhatóan felszámolja majd a jelenleg jellemző kis alapterületű, apró szobákra tagolt, rossz beosztású lakásokat.

Az ingatlanpiaci szakemberek főként a rendelet érvénybe lépésének hatására meginduló áremelkedéstől tartanak, mely tovább szűkítheti az egyébként is alacsony fizetőképes keresletet. Ennek némiképp ellentmond az ingatlanfejlesztők és az értékesítéssel foglalkozó társaságok részéről is gyakran hangoztatott tendencia, hogy bár a vásárlók kedvelik a praktikus megoldásokat, egyre fontosabb számukra, hogy élhető, jól berendezhető élettereket teremtsenek maguk köré.

A változtatások egy része pontosan ezt célozza. Kötelező lesz például minden lakásba legalább egy benapozott szobát építeni, amely azt jelenti, hogy február tizenötödikén legalább 60 percen keresztül be kell sütnie a napnak az ablakon. Emellett előtérbe kerül az árnyékolás és a növényzettel való védekezés a nap ellen.

Minden két szobásnál nagyobb lakásba kötelező majd lesz külön WC-t építeni, abban az esetben is, ha a fürdőszobában már van egy, ez körülbelül másfél négyzetméteres többletet jelent majd az alapterületet tekintve.

Minden lakásban legalább az egyik lakószobának el kell érnie a 17 négyzetméteres alapterületet, de ebben az amerikai konyhás lakások esetében nem számolható be az egybenyitott konyha, illetve étkezőhelyiség. Lakószobának egyébként minden olyan 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű helyiség tekinthető, amely természetes megvilágítású és fűthető.

A klímaberendezésekre és az égésgázok elvezetésére vonatkozó szabályozás is szigorodik: a klímaberendezéseket csakis takartan, az épület külső megjelenésével összhangban lehet majd elhelyezni. Az égésgázok elvezetését pedig a tető fölé nyíló kéményen keresztül kell megoldani, a jelenleg főleg a konvektoros fűtés esetében alkalmazott technológia pedig csakis akkor válik engedélyezették, ha az égésterméket nem légaknába, zárt belső udvarra, verandára, vagy beépített lodzsára engedik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos újítás, hogy olyan beruházások esetében, ahol a telken legalább hat lakás épül, mindenképpen az épületen belül kell megoldani a garázsok kialakítását.

A paneltüzek során előtérbe került szemétledobókhoz hasonló megoldást csakis abban az esetben lehet alkalmazni, ha másképp nem lehet megoldani a szemét eltávolítását, de csakis szigorú tűz- és környezetvédelmi szabályok betartása mellett.

A szabályozás esetében lényeges továbbá, hogy két új kategóriát vezet be a települések számára azon területekre vonatkozóan, melyekre építési tilalom vonatkozik. A természet közeli területeken teljes lesz a tiltás, míg a különleges övezetekben kiemelt célú beruházások létrejöhetnek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?