Két magyar csapat csatlakozik a harmadik számú kézilabdakupa ősszel induló sorozatához, egyiküknek elég korán indul is a szereplés.

Egyre fogynak a matek, az angol és a fizikatanárok a magyar iskolákban: nálatok mi a helyzet?
Nem mindenhol indult zökkenőmentesen az első tanítási nap: sok helyen csak most derült ki a diákok és a szülők számára, hogy a tanárhiány miatt kavarodás van. Ez persze nem újdonság, megszokhattuk az ehhez hasonló híreket, most azonban igyekszünk minél több esetet összegyűjteni, hogy lássuk, hol mennyire rossz a helyzet az országban.
Mint ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, a 2023/2024-es tanév is tanárhiánnyal indult, több száz pedagógus hiányzik a rendszerből a hivatalos adatok szerint. A valódi szám azonban még ennél is magasabb lehet. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nincs minden üres álláshely meghirdetve a Közszolgálati Állásportálon. Eddig ugyan kötelező volt, de 2024. januárjától már nem lesz az, és úgy tűnik, sok helyen előrehozták ezt a határidőt.
2023. augusztus 22-én reggel 8 órakor a közigállás portál összesen 638 találatot dobott ki arra a kifejezésre, hogy „tanár” - ezeket átnéztük egyesével, így megtudtuk, hogy legnagyobb hiány fővárosi matektanárból van. De ami a legkétségbeejtőbb, hogy vannak intézmények, ahol a hirdetésben nincs pontosítva, milyen szakos tanárt keresnek, ugyanis bármilyen szakos munkatárs megfelelne.
A legutóbbi Kormányinfón az oktatás helyzetét firtató egyik kérdésre Gulyás Gergely kijelentette, hogy nincs tanárhiány, mert a tanárok száma csak nagyon kis mértékben csökkent 2001 óta, a gyerekek száma viszont ennél sokkal jobban visszaesett. Azt elismerte a miniszter, hogy vannak olyan tantárgyak, amelyekre nehezebb oktatókat találni, de ettől függetlenül teljesen gördülékeny tanévkezdésre számított.
Olvasóink visszajelzése alapján azonban óriási a káosz, van iskola, ahol alsós tanítókat bíztak meg a felsősök matematikaoktatására, és magyar szakos kolléga megy be kémia órára.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha te is tapasztaltál hasonló anomáliát, akkor tudasd velünk a lenti kérdőíven és mi beszámolunk róla

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


