17 °C Budapest
strssed student tired in desktop

Így szegényedik el rengeteg magyar egyetemista: hiába tanulnak jól, semmire nem futja ebből

2023. február 21. 09:01

A tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapját jelentő hallgatói normatíva összegét három évvel ezelőtt emelték utoljára, ezt azonban mára már jócskán felzabálta az infláció – írja az Eduline.

8300 forint havonta a tanulmányi ösztöndíj alsó összeghatára, miközben az átlagos kifizetés havonta 15–25 ezer forint között mozog. Azok, akik szociális támogatásokra is jogosultak, havonta legalább 16-32 ezer forinttal számolhatnak. A rendszeres – tanulmányi és szociális – egyetemi támogatások összege a hallgatók többségénél azonban így sem magasabb havi 40-50 ezer forintnál – írja az oktatási szakportál.

Emlékeztetnek arra is, hogy hogy a hallgatói normatíva, amitől az ösztöndíjösszegek is függenek, nem változtak 2020 február elseje óta, azaz ma is 166 600 forinton áll. Fontos tudni, hogy ezt az összeget nem kapják meg a hallgatók, a felsőoktatási intézmények a jó tanulmányi eredményű, valamint rászoruló tanulóik anyagi támogatására fordítják. Mindezt úgy, hogy a hallgatói normatíva összegéhez igazodik például a tanulmányi ösztöndíj, a szociális támogatás, az elsőéveseknek szóló alaptámogatás is.

Ahhoz képest, hogy nem telt el sok idő a legutóbbi emelés óta, ez a pénz gyakorlatilag elértéktelenedett

 - mondta az Eduline-nak Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) január óta hivatalban lévő elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem