Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 márciusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Már többször írtunk arról, hogy hamarosan feje tetejére állhat a magyar nyugdíjrendszer, erre pedig nem árt időben felkészülni. Az viszont nem mindegy, hogy mikor kezdünk el félretenni, ha túl későn eszmélünk, akkor igen nagy bajban találhatjuk magunkat. Kiszámoltuk, mennyit kellene félretenned, hogy rendes nyugdíjat kapj.
Abban a magyar emberek jelentős része egyetért, hogy az állami nyugdíjrendszerből hamarosan sokkal kevesebb pénzt kapnak majd az idősek, mint most. Ezt a legjobban öngondoskodással lehet ellensúlyozni, így védhetjük ki, hogy időskorunkra elszegényedünk. Nem mindegy azonban, hogy mikor kezdünk el félretenni.
Ki korán kel, nyugdíjra lel
Jelenleg az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átlaga szerint a nyugdíjba vonulás után 18,66 évet élünk. Persze az állami nyugdíjrendszer valószínűleg még évtizedek múlva is létezni fog, azonban az borítékolható, hogy nem juthatunk majd olyan szintű járadékhoz innen, mint most, így nem árt előre gondolkodni és elkezdeni félretenni.
Az alábbiakban az állami rendszer nélkül megtakarítható összegről írunk, ez utóbbi még hosszú évekig jelentős járadékot szolgáltat a nyugdíjasoknak, így ezzel a jövedelemmel is tudunk számolni a nyugdíjunk megtervezésekor.
A fent említett 18 éves időtávra a jelenlegi átlagkereset eléréséhez nagyjából 25 millió forintot kell összegyűjtenünk, ha a nyugdíjba vonulástól kezdve 5 százalékos éves hozammal számolunk. Ha ennél többre van szükségünk (gyógyszerekkel, kórházi ellátással, ápolási díjjal számolva érdemes ennek dupláját, vagyis 50 millió forintot összegyűjteni.
A kamatos kamat számításai miatt minél előbb kezdünk el félretenni nyugdíjra, annál kisebb összeggel kell kalkulálnunk. Ha 25 milliót szeretnénk összegyűjteni (ez kell a jelenlegi átlagkeresethez) és 20 évesen kezdünk félretenni (45 évvel nyugdíjba vonulás előtt), akkor napi 300 forint is elég lehet, ez havi 9 ezer forintot jelent, ha a jelenlegi hozamkörnyezet alapján magas, 6 százalékos hozammal számolunk.
Viszont ha elhúzzuk a nyugdíjra való felkészülés kezdetét, akkor egyre magasabb összeget kell félretennünk. 30 évesen már havi 17,5 ezer forintot, 40 évesen pedig már havi 36 ezer forintot kell félretennünk ehhez. Igazán rosszul azok járhatnak, akik az 50-es éveikre hagyják a felkészülést,
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha 50 millióval számolunk, akkor azt láthatjuk, hogy annyi a teendőnk, hogy dupla összeggel számolunk a fentiekhez képest. Azt persze érdemes hozzátenni, hogy a gyakorlatban valamivel jobban járunk, ha egy termékkel takarékoskodunk, mivel így a fix költségeket csak egyszer kell megfizetnünk.
Milyen termékkel tegyünk félre?
Akár bankbetéttel is takarékoskodhatunk a nyugdíjas évekre, azonban mivel jellemzően több évtizedről van szó, ezért érdemes inkább hosszú távú megtakarításban gondolkodni. Magyarországon egyébként három olyan, kifejezetten nyugdíj célú megtakarítási termék van, amelyekkel 20 százalékos adójóváírást kaphatunk.
- A nyugdíj elő-takarékossági számla (NYESZ) azoknak lehet előnyös, akik maguk szeretik kezelni a befektetésüket, ez ugyanis úgy működik, mint egy speciális értékpapírszámla.
- Az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) esetén a vagyonkezelés a szolgáltató felelőssége, nekünk csak a kezdetekkor kell kiválasztanunk a befektetési portfóliót.
- A nyugdíjbiztosítás esetén az eszközalapokból összeállított portfóliót egy tanácsadó segítségével állíthatjuk össze. Ha viszont semmilyen kockázatot nem szeretnénk vállalni, akkor választhatunk olyan nyugdíjbiztosítást is, amelynél fix, előre kiszámolt hozamunk lesz a futamidő végére.
Címlapkép: Shutterstock
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







