6 °C Budapest

Pillanatok alatt lesz értéktelen a félretett pénzed: rengetegen dőlhetnek be évről-évre

2020. január 15. 10:01

A statisztikákat látva sokan élhetnek a gyanúperrel, hogy az áremelkedés üteme magasabb a hivatalos adatoknál. És ez bizony a középosztály befektetéseit is komolyan érintheti, hosszabb távon például komoly elértéktelenedéshez is vezethet - írja az Index.

Az inflációs adatokat tekintve több ország esetében bontakozott ki heves vita az inflációs mutatók helyességét tekintve,

és sokakban, így bennem is él a vélelem, hogy az áremelkedés valós üteme magasabb a hivatalos adatoknál

- írja elemzésében Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke. Inflációs elemzésében a szakember kiemeli, hogy bár a háztartások is érzik saját pénztárcájukon az árak, a hivatalos inflációs adatoknál való általánosságában magasabb áremelkedését, ellenben azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a helyzet azoknak is bosszúságot okoz, akiknek befektetéseik vannak. 

Nevezetesen, az elemző szerint alapvetően hibás lehet az a konzervatív elképzelés, hogy ha valaki azt gondolja, hogy megtakarításainak a hivatalos infláció feletti párszázalékos éves növelése elegendő lehet annak értékmegőrzéséhez. Azaz

vagyonunk reálértékének megőrzése a (korrigált) hivatalos inflációval számolva valójában (reál)vagyonvesztéshez vezetne hosszabb távon

- állapítja meg az igazgatósági elnök, aki hozzáteszi, ezért "nagyon nem mindegy, mivel a mai és a következő években várható piaci környezetben magas kockázatvállalás nélkül nehéz reálhozamot elérni, hogy mennyi is, illetve mi befolyásolja az inflációt."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha tehát valaki - és most főleg a középosztálybeli egyénekről van szó - a valósnál jóval kisebb inflációval kalkulálva kezeli saját megtakarításait - a sokszor módszertani hibáktól hemzsegő hivatalos mutatók miatt -, annak megfelelően hosszú távon elértéktelenedik a megtakarítása. Hacsak

nem fektetnek, fektettek az elmúlt évtized (részben) monetáris politikájának köszönhetően komoly árfolyamnövekedést megélő részvény-, ingatlan vagy műtárgy piacba

- írja az elemző, aki hozzá is teszi azonban, hogy ezek a befektetési típusok már nem a középosztály megtakarításainak a terepei, hanem a gazdagabb családoké.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00