A több mint százezres ausztriai magyar népességről szereztek átfogó képet a MIGWELL projektben.

A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta. A válaszadók 66%-a havi szinten rendszeresen tud félretenni, a havi megtakarítások átlagos értéke pedig 91 ezer forintra emelkedett a tavalyi évi 80 ezer forintról. A megtakarítások mögött elsősorban az a cél húzódik meg, hogy felkészüljünk a váratlan kiadásokra, azonban már a hosszú távú, értékmegőrző befektetések iránti érdeklődés is erősebb. A kutatás alapján az is látszik, hogy még 10 millió forint megtakarítás felett is a válaszadók közel 70 százaléka inkább megtakarítóként tekint magára és nem befektetőként.
Az MBH Befektetési Bank idei reprezentatív kutatása alapján a magyar felnőtt lakosság megtakarítási helyzete vegyes képet mutat: a válaszadók 33%-ának közel annyi a megtakarított pénze, mint egy évvel ezelőtt, 33% nyilatkozott úgy, hogy nőtt a megtakarítása, míg 28%-ának kevesebb lett a félretett pénze.
A kutatás alapján jól kirajzolódik az a három csoport, akiknek eltérőek a megtakarításokkal kapcsolatos attitűdjei: a legnagyobb csoportot azok alkotják (45%), akik 2 millió forint alatti megtakarítással rendelkeznek. Az ő esetükben jellemzően kisebb összegekről van szó – átlagosan közel 55 ezer forintot tudnak félretenni havonta –, és megtakarításaikat jellemzően magas likviditású formákban, elsősorban készpénzben vagy folyószámlán tartják. Ennek hátterében leginkább az inflációs környezet és a növekvő mindennapi kiadások miatti fokozott pénzügyi óvatosság állhat.
A következő szegmenst a 2 és 10 millió forint közötti megtakarítással rendelkező felnőtt lakosság alkotja. E körben az átlagos havi félretett összeg meghaladja a 110 ezer forintot. Ez a csoport átmenetet képez a klasszikus megtakarítói és a befektetői attitűd között: pénzügyi mozgásterük már lehetőséget biztosítana a vagyon tudatos, befektetési szemléletű kezelésére, azonban sokan közülük továbbra is elsősorban megtakarítóként tekintenek magukra.
A kutatás alapján a megtakarítók felső szegmensét azok alkotják, akik 10 millió forintot meghaladó tartalékkal rendelkeznek. Ebben a kategóriában már átlagosan 363 ezer forintot tudnak havonta félretenni. Pénzügyi portfóliójuk jellemzően diverzifikáltabb: a válaszadók 59%-a állampapírokban, 35%-a befektetési alapokban, 28%-a ingatlanban, 27%-a részvényben is tartja a megtakarításait. Ugyanakkor még ebben a körben is sokan inkább megtakarítóként, semmint befektetőként azonosítják magukat.
„A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az emberek inkább megtakarítóként gondolkodnak magukról, és nem befektetőként, ami minden bizonnyal hatással van a megtakarított pénzzel kapcsolatos döntéseikre is. Ez azt jelzi, hogy a befektetési szemlélet megerősítése továbbra is kiemelt feladat a pénzügyi szektor számára. A hosszú távú értéknöveléshez ugyanis nem elegendő a tőke megléte, hanem elengedhetetlen a megtakarított összeg tudatos kezelése, a befektetési termékek iránti nyitottság is. Azt is látjuk, hogy bár a vállalati kötvények és jelzáloglevelek alacsony kockázatú, stabil befektetési lehetőséget kínálnak, ismertségük és elterjedtségük a lakosság körében továbbra is visszafogott” – emelte ki Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója.
Felkészülés a váratlan kiadásokra vagy hosszú távú befektetések?
A kutatási eredmények alapján megoszlik, hogy mikor látják időszerűbbnek, hogy pénzt tegyenek félre: a válaszadók megközelítőleg fele a hónap elején, közvetlenül a jövedelem beérkezése után különíti el a megtakarításra szánt összeget, míg a másik fele a hónap végén, a kiadások után fennmaradó pénzből takarékoskodik. A válaszadók 40%-a nyilatkozott úgy, hogy nem havi rendszerességgel, hanem alkalmanként, jellemzően ritkábban tesz félre, viszont így is képes megtakarítást képezni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megtakarítók nagyjából fele, több mint 2 és fél millió ember rendelkezik megtakarítási termékkel, és az is örömteli, hogy tavalyhoz képest csökkent a befektetési alapokkal szembeni fenntartás. Ráadásul a válaszadók egyharmada szerint már havi 20 ezer forinttól is érdemes befektetni. Ezzel együtt az látszik a felmérésből, hogy sokan még mindig inkább megtakarítóként tekintenek magukra és nem befektetőként. Ez azt jelzi nekünk vissza, hogy a bankszektornak komoly feladata ezt az attitűdöt átfordítani és rávilágítani, hogy már kisebb összegtől is érdemes befektetőként gondolkodni magunkról
– mondta Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese. 2024-hez képest emelkedett azon válaszadók aránya (54%), akik a biztonsági tartalék képzését tartják legfontosabb megtakarítási célnak. De ezt követően továbbra is a váratlan kiadások fedezése és a családtagokról való gondoskodás a leglényegesebb szempont a lakosság számára. 2024-hez képest azonban pozitív elmozdulás figyelhető meg a befektetői tudatosságban, többen tekintik az értékmegőrzést és az értéknövelést is fontos mozgatórugónak, főként a magasabb megtakarítással rendelkezők körében. A válaszadók közel negyede tesz félre nyugdíj céllal, saját ingatlanra vagy nagyobb utazásra, de a tanulás és az esküvőszervezés is felkerült a listára.
A bizalom alapja a személyes jelenlét
A kutatás rámutatott arra is, hogy bár a pénzügyi információk elsődleges forrása az internet, a befektetési döntések meghozatalában továbbra is a személyes tanácsadásnak van meghatározó szerepe. A válaszadók jelentős része – különösen a magasabb megtakarítással rendelkezők – a banki tanácsadók véleményére támaszkodik, amikor konkrét pénzügyi lépéseket tervez.
Az eredmények azt is tükrözik, hogy tovább nőtt a bankokkal szembeni bizalom az előző évhez képest, a lakosság több mint fele (53%) úgy véli, hogy a bankoknál van a legnagyobb biztonságban a pénze.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


