A MOL igazgatósága összesen 241,2 milliárd forintos osztalék kifizetését javasolja a 2025-ös év eredményei után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1024,51 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, 85 903,48 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 17,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a múlt pénteki záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befktetési Zrt. elemzője elmondta: átlag feletti forgalomban új csúcson tudott zárni a piac. A szintén új csúcsot elért OTP húzta a kereskedést, a kedvező nemzetközi hangulatban a vezető európai tőzsdeindexek emelkedtek. A befektetők derűlátóak az új amerikai elnök beiktatásával kapcsolatban - jegyezte meg.
A Mol 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2910 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 1,31 százalékkal 24 050 forintra, új történelmi csúcsra nőtt, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 2,34 százalékkal 1398 forintra emelkedett, forgalma 635,5 millió forint volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,21 százalékkal 10 830 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 7539,19 ponton zárt hétfőn, ez 57,13 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







