18 °C Budapest
Market Analyze with Digital Monitor focus on tip of finger.

Új cég kerül be a BUX-indexbe: megvan a pontos időpont is

2023. március 10. 16:31

A Budapesti Értéktőzsde Zrt. Index Bizottságának javaslata alapján 2023. március 20-ától a BUX kosár is tartalmazza a Delta Technologies Nyrt. részvényeit.

A BUX-nak március 20-ától 17 tagja lesz, köztük a Delta Technologies részvényei is. A Delta Technologies Nyrt. az elmúlt kétéves tevékenysége során elkötelezett szereplője lett a tőkepiacnak, a teljes részvénysorozat bevezetésre került a Budapesti Értéktőzsde azonnali piacára, a Standard kategóriába. A 2022. szeptemberi Index kosár felülvizsgálatkor a részvénysorozat bekerült a BÉT közepes- és kiskapitalizációjú részvényeinek index kosarába, a BUMIX-ba. A Delta 2022. májusában pozitív profit-warningot jelentett be, október végén közzétett jelentésében pedig arról számolt be, hogy teljesítette is ezeket az optimista várakozásokat.

Az 1987-ben alapított, magyar többségi tulajdonosi hátterű, budapesti központtal működő cégcsoport több, mint 35 éve Magyarország egyik legnagyobb informatikai vállalata. A közel 250 főt foglalkoztató cégcsoport a komplex infrastruktúra megoldásokra fókuszál, úgymint a teljes architektúra megtervezése, a hálózati megoldások és hardverelemek tervezése és telepítése, az alkalmazások integrációja, valamint az infrastruktúra menedzselése. A cég portfóliójában szintén megtalálható az IT- és irodatechnikai eszközök szervizelése, kereskedelme. A Delta  elsőrendű célja, hogy tevékenységének leginnovatívabb területeire (pl. vállalati, egészségügyi és államigazgatási digitalizáció, Ipar 4.0 fejlesztések, smart city megoldások) építve és a jelenlegi portfólióját bővítve megtartsa hazai vezető pozícióját, illetve kilépjen a regionális piacra is.

Legutóbbi, egymilliárd forint feletti eredményt hozó üzleti évünkkel lezártunk egy időszakot, nem csak a vállalatcsoport struktúráját, hanem üzleti stratégiáját is átalakítottuk. Hamarosan cégjogi értelemben is befejeződik az integráció, az egyes leányvállalatok beolvadásával. A BÉT mostani bejelentése egyszerre igazolja az átlátható, növekedési pályára állított stratégiánkat, ugyanakkor nagy segítség is a befektetői bizalom további erősítéséhez

 – mondta el a BUX-ba kerülés kapcsán Csontos Zoltán, a Delta Technologies Nyrt. igazgatótanácsának elnöke.

Arra, hogy egy részvény ki-, vagy bekerüljön, az úgy nevezett Index Bizottság tesz minden esetben javaslatot a tőzsde vezérigazgatójának. A javaslattétel előtt több feltétel együttes teljesülését ellenőrizte a bizottság, továbbá egy szubjektív mérlegelésre is módja volt. A Delta Technologies Nyrt. részvénye a februári adatok alapján az utolsó felülvizsgálat óta elmúlt hónapokban feljött a 12. helyre a BÉT forgalmi toplistáján.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos kritérium volt továbbá, hogy megfelelő súlyt képviseljen a tőzsdére bevezetett közkézhányadban lévő részvények összértékének a kosár teljes közkézkapitalizációjához viszonyított arányában. A Delta a közkézkapitalizáció vonatkozásában is kimagaslóan teljesített, a szabályzat szellemében a Delta esetében a BUX Indexbe kerülés objektív kritériumai teljesültek. Az Index Bizottságnak az objektív feltételek teljesülése mellett, lehetősége volt arra, hogy kis súlyú részvénysorozatnak minősítse azokat az Index kosár aspiránsokat, akiknek a súlya a kosárban 0,1% és 0,3% közé esik, ám ez nem történt meg, így bekerülhetett a BUX részvénykosarába.

Az egyedi mérlegelés során a szóban forgó egyes részvények minőségi paramétereit, aktuális és historikus egyedi jellemzőit, az aktuális piaci, gazdasági környezetet, az indexstabilitást, és olyan egyéb közvetett szempontokat vizsgálnak, mint például a kibocsátó tevékenysége, transzparens működése, vagy a tőzsdei jövőképe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 21. 19:56
Nem hosszabbította meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hazajáró című honi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 21. 18:12
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson...
Holdblog  |  2026. július 21. 17:09
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, h...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?