Többségében emelkedéssel indították a pénteki kereskedést az európai tőzsdék, a magyar piac pedig egyelőre keresi az irányt.
Kiderült, ki mozgatják valójában a devizapiaci szálakat: itt a válasz, mikor erősödhet a forint
Továbbra is a jegybankok mozgatják a devizapiaci szálakat: hónapok óta megszokhattuk, hogy a két nagy fejlett jegybank, a Fed és az EKB kamatpolitikájának alakulása határozza meg a fő irányt a devizapiacon. Várhatóan a következő időszakban is a kamatpolitikával kapcsolatos hírek okoznak majd komolyabb kilengéseket.
Egyelőre a Fed vezeti az emelési versenyt
Az utóbbi hónapok devizapiaci mozgásait elsősorban az határozta meg, hogy a Fed hamarabb és gyorsabban kezdett kamatot emelni - vallja a Pénzcentrumnak írt friss gyorselemzésében az Aegon Alapkezelő. Mint fogalmaznak, nagyrészt ennek köszönhető, hogy az év eleje óta a dollár 11,6 százalékkal erősödött az euróval szemben. "Ugyan ebben a nagy trendben vannak kisebb megtorpanások, amikor korrigál az árfolyam, de a fő tendencia egyelőre nem sérült" - teszik hozzá az elemzők.
Hozzáteszik: "Ha a kilátásokat nézzük, akkor is inkább az amerikai deviza felé mutatnak a jelek, hiszen a várakozások szerint a Fed akár 4-4,5%-ig is emelheti az irányadó kamatot, miközben az eurózónában egyelőre az a kérdés, megy-e 2% fölé az EKB. Vagyis akár tartósan is fennmaradhat a dollár jelentős kamatelőnye a világban."
Nagy kérdés lesz persze az, mennyire lesz súlyos Európa energiaválsága a következő fél évben. Ha ugyanis a kontinens iparát korlátozások érintik majd, akkor az tovább súlyosbíthatja az euró problémáit is
- vélekednek az Aegon Alapkezelő elemzői, akik azt is hozzáteszik, hogy a várakozások most abba az irányba mutatnak, hogy az amerikai gazdaság talpra állása gyorsabb lehet, viszont ezzel párhuzamosan az infláció is gyorsabban csökkenhet, ami a szigorítás feloldására ösztönözheti a jegybankot.
Az elemzők felhívják a figyelmet, hogy részben ezek a várakozások fordítottak az utóbbi hetekben átmenetileg az euró-dollár árfolyamon, így újra a paritás fölé gyengült vissza a dollár. Meglátásuk szerint a befektetők egyre nagyobb része gondolja úgy ugyanis, hogy
hamarosan az amerikai jegybank Nyíltpiaci Bizottsága az infláció tetőzése és a recessziós félelmek miatt lassíthat az emelések tempóján.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A forintnak sem lenne jó hír a további dollárerősödés
"Az amerikai deviza számottevő erősödésének vesztesei elsősorban a feltörekvő piaci fizetőeszközök, közülük is azoknak az országoknak a devizái, melyek jellemzően dollárban vannak eladósodva" - fogalmaznak az elemzők. Hozzáteszik, hogy emellett az idei évet természetesen a devizapiacon is az orosz-ukrán háború határozza meg, a kelet-közép-európai devizák a földrajzi közelség és az orosz energiafüggőség miatt kiemelten sérülékenyek.
A forint tehát most minden szempontból sérülékeny helyzetben van, az elemzők szerint úgynevezett magas bétájú devizaként különösen érzékenyen reagál a dollár erősödésére. Ezt pedig a piaci mozgások is alátámasztják, hiszen nemzeti valutánk a régióban a legnagyobb mértékben gyengült idén.
"Éppen ezért, ha a dollár további erősödésére számítunk, az a forint számára is negatív lehet, hiszen várhatóan ezek az erős kapcsolatok nem fognak egyhamar megtörni. A kérdés csak az, valóban sokáig tart-e még ez a trend, amit jelentős részben a jegybankok monetáris politikája határozhat meg" - zárják devizapiaci értékelésüket az Aegon Alapkezelő elemzői.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







