15 °C Budapest
Inflation in newspapers

Ide menekítik most pénzüket az élelmes magyarok: nesze neked, infláció!

2021. november 26. 11:02

Számos tényező utal arra, hogy a jelenlegi magasabb inflációs környezet tartósan velünk maradhat. De vajon mibe lehet fektetni a megtakarított pénzünket, ha félünk a tartós inflációtól?

“Sok olyan tényező van, melyek miatt a jelenlegi magasabb inflációs környezet akár tartósabban velünk maradhat, de erre az időszakra is léteznek megfelelő befektetési lehetőségek” – vélekedik Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő kötvény deskjének vezetője. A szakember néhány konkrét ötletet is megosztott arról, mivel lehet most pénzt keresni.

Tartós vagy átmeneti?

Az elmúlt húsz évben gyakorlatilag az volt megszokott, hogy nem volt infláció a piacokon. Egyelőre nem tudni, hogy a mostani megugrás mennyire lesz tartós, de már az is rendkívüli, hogy hosszú idő után először kell érdemben beszélni az emelkedő inflációról

– mondta az alapkezelő rendezvényén Bakos Ádám.

A szakember szerint sok jel mutat abba az irányba, hogy az infláció emelkedése akár tartós is lehet - persze nem mindegy, mit értünk tartósság alatt. Az áremelkedés két-három évig is lehet átmeneti, de a befektetőknek arra már reagálniuk kell.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bakos Ádám azt is hozzátette, hogy "most egyszerre sok dolog áll együtt ahhoz, hogy ne csak egyszeri megugrásra számítsunk. Ilyen a 2008 óta rendkívül laza monetáris politika, a folyamatosan élénkítő fiskális politika, a kínálati oldal fennakadásai, illetve a lakosság inflációs várakozásainak megugrása.”

Szerinte fontos strukturális tényező lehet az olcsó kínai munkaerő eltűnése az ázsiai országban. A következő években várhatóan tetőzik majd a munkaképes korú népesség száma, majd azután csökkenni kezd. A következő évek másik fontos globális kérdése lehet az egyenlőtlenségek kezelése, ami szintén az infláció emelkedése irányába hathat, hiszen a keresletet élénkítheti a szegényebbeknek juttatott támogatásokkal.

Mibe érdemes most fektetni?

  • A kötvénypiac jelenleg nagy kérdőjel, mivel egy többéves bika piac után vagyunk, sokan még életükben nem találkoztak tartósan emelkedő kamatkörnyezettel. Bakos Ádám szerint a kamatkockázatot most a piacok többségén kerülni érdemes, egy-két éven belül akár 50-100 bázispontos hosszú hozamemelkedésre is van esély. Vannak persze kivételek, ahol már érdemes vásárolni, példaként hozta fel Brazíliát, ahol már jelentős kamatemelés van beárazva.
  • Bakos szerint a részvénypiac hosszútávon a legjobb befektetés, de rövidtávon nagyon fontos a szelekció. A történelmi tapasztalatok alapján lehet arra következtetni, hogy egy emelkedő inflációs környezetben milyen szektorok teljesíthetnek jól, közvetlen nyertese lehet például a bányaipar, míg közvetetten a bankok profitálhatnak az emelkedő marzsokból.
  • Visszatérő motívum lehet a következő években a gyenge dollár, ami a feltörekvő piacok számára lehet kedvező - vélekedik a szakember.
  • Az árupiaci termékek egy része még nem érte el történelmi csúcsát, ráadásul a klasszikus termékek esetében egyelőre túlpozícionáltság sem látszik - zárta gondolatait Bakos Ádám.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?