A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
A K&H 300 pedagógus bevonásával készítettek felmérést: arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak az általános- és középiskolások pénzkezeléséről és információs forrásaikról. Az eredmények szerint a fiataloknak még sokat kell tanulniuk, hogy tudatos döntéseket hozhassanak. Ebben a munkában a szülőket és pedagógusokat több kezdeményezés is segíti.
Ha nem vagyunk elég tudatosak vásárlásainkkor, bizony gyakran érhet csalódottság minket bankszámla egyenlegünket látva. Fokozottan igaz ez a gyerekekre: a K&H által készített kutatásból kiderült, hogy a megkérdezett pedagógusok 76 százaléka úgy látja, hogy a gyerekek nem osztják be jól pénzüket, azonban 97 százalékuk szerint a tudatos pénzkezelés tanítható. Legyen szó akár kisebb, akár nagyobb összegről fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek annak értékével.
A kutatásban megkérdezettek 68 százaléka gondolja úgy, hogy az általános iskolások elsősorban a családtól tanulnak a pénzügyekről és csupán 10 százalék voksolt amellett, hogy az iskolának is döntő szerepe lenne ebben. Ennek főként abban látják az okát, hogy pénzügyi fogalmakkal alig találkozhatnak diákok az iskolában, ha mégis, akkor inkább pár matematikai példán keresztül.
A középiskolások esetében az internet szerepét, befolyását helyezték magasra a pedagógusok: a válaszadók 46 százaléka a középiskolások esetében az online tájékozódást vélte a gyerekek fő információszerzési módjának. Itt már több szó eshet a pénzügyekről, mint az általános iskolai évek alatt, így a középiskolai felkészítők 31 százaléka tartja az iskolát lényeges tényezőnek a gyerekek pénzügyi oktatásában és 47 százalék gondolja ezt a családról.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







