December 1-én délelőtt tíz órától a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Kurali Zoltán, akik bemutatták a 2024-es finanszírozási tervet.
Hamarosan érkezik a kiemelkedő fix hozamokat garantáló állampapír, a Nemzeti Kötvény. A befektetés kamatai valóban magasak lesznek, de ha az infláció tovább emelkedik, már egyáltalán nem biztos, hogy megéri. Annak jártunk utána, hogy tényleg jobb-e az új kötvény a korábbiaknál. Azt is megmutatjuk, hogy érdemes-e meglévő állampapírunkat leváltani az új kötvényre.
Nyáron érkezik az új államkötvény, a Nemzeti Kötvény. Az új befektetési forma olyan magas hozamokat ígér, amellyel első ránézésre semmi nem tud versenyezni. Gyakran olvassuk azóta, hogy a befektetés annyira kedvező, hogy a kormány nem csak a bankbetéteknek ad hatalmas pofont, de a befektetési alapkezelőket is kiherélheti. Mivel azonban fix kamatozású állampapírról van szó, egy elszálló infláció mellett már egyáltalán nem biztos, hogy jobban járunk a Nemzeti Kötvénnyel (NK), mint az eddig is az egyik legnépszerűbb Prémium Magyar Állampapírral. Nézzük is meg, hogy tényleg annyira hiperszuper-e a befektetés.
Tegyük fel, hogy 500 ezer forint befektetésünk van, amely nyáron lesz aktuális. Június elsején érkezik a kötvény, nagyon kedvező kamatokkal:
- Az első félévben 3,5, az év végén 4 százalékos kamatot fizet
- A második évben 4,5 százalék a kamat
- A harmadikban 5
- A negyedikben 5,5
- A hatodikban 6 százalék.
Így tehát a jelenlegi hozamkörnyezetben magasnak számító 6 százalékos kamatot csak az ötödik év végén fizet (a Portfolio korábbi számításai szerint a teljes befektetési táv alatt 4,95 százalékos az átlaghozam, ami szintén nagyon magas). Nagy előnye lehet, hogy a Prémium Magyar Állampapírral (PMÁP) szemben kamatos kamattal fizethet. A PMÁP egy változó kamatozású papír, amelynek reálhozama évi 1,7 százalék 5 éves távra - azaz ennyit fizet infláción túl. De melyikbe tegyük a pénzünket a kettő közül? Egyértelmű a kérdés?
A Magyar Nemzeti Bank 3 százalékos inflációs célt lőtt be. Ez nekünk azért fontos most, mert a PMÁP inflációkövető papír, azaz minden esetben garantál nekünk 1,7 százalékos éves reálhozamot. Ha az infláció marad ekkora, akkor a fix kamatozású NK az első évben 0,5, az utolsó évben azonban már 3 százalékos reálhozamot hoz.
Persze ebben benne van egy jóadag szezonalitás, és az éves infláció várhatóan ennél alacsonyabb lesz, gyakorlatilag alig van esély arra, hogy a következő években is 3 százalék maradjon. Természetesen a jövőt nehéz kiszámítani, mi azonban most megnézünk két reális forgatókönyvet. Először nézzük meg, hogy alakul a PMÁP hozama, ha az infláció az MNB által elvárt mértékben alakul, és mi történik akkor, ha szépen lassan 4 százalékra kúszik, és azon stabilizálódik:
Mivel úgy számolunk, hogy júniusban vásárolja meg példaalanyunk a PMÁP-ot, kamatadóval már nem kell számolnia. Azt feltételezzük továbbá, hogy az év végén kifizetett kamatot újrabefekteti. Ez azért jelentős, mert a PMÁP nem kamatos kamattal kamatozik, ezért az év végén kifizetett kamatból újra kell vásárolnunk PMÁP-ot, ám az ezen jóváírt kamat már jóval kevesebb, mintha az eleve kamatozott összegre íródna jóvá évente. Látható, hogy 4 százalékos infláció mellett a hozam is jóval magasabb, mint ahogy a kamat is eléri az 5,7 százalékot. Most nézzük meg, hogy miképp teljesítene a Nemzeti Kötvény azonos feltételek mellett. Ismét kiemeljük - ennek hozama egyáltalán nem függ az inflációtól:
Ahogy az látható, az infláció mértéke egyáltalán nincs hatással a befektetésre. Ennek megvannak a kockázatai, hiszen egy 6 százalék fölé szaladó inflációnál bizony már negatív lenne a reálhozamunk (ilyen infláció viszont meglehetősen valószínűtlen rövid távon). Nézzük is meg, hogyan teljesít a két papír egymáshoz viszonyítva:
Meglepő, de ha az infláció már a mostaninál 1 százalékkal többre, 4 százalékra hízik, már jobban megéri PMÁP-ot vásárolni. Azaz az új papír egyáltalán nem annyira hiperszuper. Emlékezzünk, az utolsó maginflációs (azaz szezonális hatásoktól megtisztított, adószűrt) adat 3,8 százalék volt. Értelemszerűen 4 százalékos inflációs szint felett mégjobban megéri PMÁP-ot vásárolni (hogy különböző inflációs szintek mellett hogyan alakul a két kötvény hozama, a Portfolio ebben a cikkében számolta ki).
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Felvet tehát egy fontos kérdést a Nemzeti Kötvény bevezetése, amelybe a kormányzat vélhetően gőzerővel tereli majd be a lakosságot: mekkora inflációval is számol a kormányzat, ha valójában ezzel a lépéssel magát is bebiztosítja az áremelkedéssel szemben? Hiszen ha a lakosság kezében levő államadósságot a PMÁP-on keresztül egyre nagyobb mértékben kell törlesztenie, azt megérezné a büdzsé is. Könnyen lehet, hogy már ők is az infláció emelkedését vették alapul, amikor megalkották az új, számukra biztonságosabb és egyben jól eladható kötvényt.
Ha már van PMÁP-om, érdemes váltani?
Érdekes kérdés, hogy aki tavaly bevásárolt PMÁP-ból, annak érdemes-e azt NK-ra cserélnie? Elvégeztünk egy gyors számítást. Azt feltételeztük, hogy az 500 ezer forintos PMÁP-befektetés épp az NK kibocsátásakor fizet kamatot. Ekkor a befektető kiszáll a befektetésből 1 százalékos büntetőkamat mellett, és a megszerzett pénzt egyből befekteti NK-ba. De nézzük sorba:
Fent a PMÁP hozamának alakulása látható 3 és 4 százalékos feltételezett infláció mellett. Mivel tavalyi kibocsátásról van szó, számolnunk kell a kamatadóval is (ennek mértéke 15 százalék). A magasabb infláció természetesen ebben az esetben is magasabb nominál hozamokat eredményez. De érdemes-e bevásárolni NK-ból? Nézzük meg 3 százalékos infláció mellett.
A Nemzeti Kötvény hozama és kamata természetesen nem változik, azzal viszont számolni kell, hogy ha összességében mindenképp egy öt éves befektetés a célunk, és ebből már egy eltelt, akkor az első év utáni váltáskor az NK-t csak 4 évre vásároljuk meg, azaz a legmagasabb hozamunk nem 6, hanem 5,5 százalék lesz. A váltáskor kifizetjük az 1 százalék büntetőkamatot és a kamatadót, amit azután a fennmaradó részre már nem kell fizetnünk. A hozamunk a második évben alacsonyabb lesz, mint az elsőben, de a kamatos kamat és az egyre növekvő kamatláb miatt egyre meredekebben nő a hozamunk is. Nézzük most meg, hogy jól jártunk-e a váltással.
Igen, sokkal jobban jártunk. Akkor azonban, ha az infláció elszaladna 4 százalékra, a váltás előnye már nem akkora. Értelemszerűen nagyobb infláció mellett pedig már nem érné meg. Mivel azonban jelenleg a 3 és 4 százalék közeli infláció a reális, akkor érdemes váltani, ha a befektetésből legfeljebb egy év telt el - és nem valószínűsítünk 4 százaléknál magasabb áremelkedést.

Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Sportközgazdász: kitörési pont lehet az Eb-szereplő labdarúgó-válogatott
- Támad a belvíz, de a vízügy még nem indítja a szivattyúkat, megvan rá az okuk
- Bestiális módon fosztottak ki egy oxigénpalackot használó idős asszonyt
- Közép-Amerika: küszöbön a háború Venezuela és Guayana között
- Holland tudósok: az ukrajnai háború az egész Földet veszélyezteti
- Rekord vastagságú hó takarta be Moszkvát - videó
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


