Óvatos emelkedés jellemezte kedden a részvénypiacokat, az amerikai nyitás után a technológiai papírok teljesítettek jobban.
Szinte hetente érkezik hír új, ATM-es csaló bandákról, most azonban egy nemzetközileg tevékenykedő hálózatot lepleztek le. A csalás során ugyanis nem egy automatát, hanem a bank központi rendszerét támadták meg. Persze aggódni nem kell emiatt, a magyar banki rendszerek ugyanis biztonságosak a szigorú szabályozásnak köszönhetően. Magyarországon legfeljebb 45 ezer forinttal húzhatnak le a csalók, ráadásul kiderült, hogy ez hamarosan jelentősen csökkenni fog.
A csalók szeretettel csapnak le az ATM-ek környékén: nem csoda, hogy mi is számos alakalommal foglalkoztunk már ezekkel az esetekkel. Most viszont olyan trükköt lepleztek le, amely egyenesen az automatát és a bank rendszerét támadja meg.
A dolog lényege, hogy a gép rendszerét piszkálják meg, aminek köszönhetően az összes pénzt kiadja egy megadott időpontban. Ilyenkor a csaló banda tagjai az automaták előtt állnak és csak annyi dolguk van, hogy győzzék összeszedni az ATM által kiadott pénzt.
Egyelőre csak Oroszországban, Tajvanon és Thaiföldön buktak le a csalók ezzel a módszerrel, azonban ekkor több millió dollárnak megfelelő pénzt tehettek zsebre. Az USA-ban is volt már hasonló kísérlet a pénzkiadók meghekkelésére. Akkor a pénztároló kazettákat kiürítették és a gépek szoftverét frissítették, így kerülték el, hogy a csalók végül pénzhez jussanak.
Vajon megtörténhet ez Magyarországon is?
A távol-keleti bankoknak jellemzően alacsonyabb a védettségi szintje az Európai pénzintézeteknél, így aránylag kicsi az esély arra, hogy Magyarországon is megtörténjen hasonló eset. Az európai és magyar szabályok egyébként nagyobb biztonsági védelmet írnak elő, ráadásul a bankok saját érdeke is az, hogy ezeket a szabályokat betartsák, vagy esetleg még az előírtnál is biztonságosabb rendszert építsenek ki.
Magyarországon egyébként 2016 első kilenc hónapjában 16,5 ezer visszaélést regisztrált a Magyar Nemzeti Bank hazánkban, az összes csalás értéke 575 millió forint volt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A visszaélésekből fakadó károk túlnyomó többségét nem az ügyfelek, hanem a kártyakibocsátó és az elfogadó pénzforgalmi szolgáltatók viselik elsősorban. A kártyatulajdonosok (ügyfelek) alig több, mint 11 százalékát szenvedték el a csalások összegének, a többit a bankok és a szolgáltatók állták.
A szabályok szerint, ha elveszik vagy ellopják a kártyánkat, akkor legfeljebb 45 ezer forintig viseljük mi a károkat,
A bejelentést követően egyébként minden kárunkat a pénzintézet viseli.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






