9 °C Budapest

Ide öntik majd jövőre a pénzüket, akik tudnak valamit

2015. november 3. 06:00

Bár az utóbbi években egyre több magyar tud félretenni, még mindig sokan vannak, akik nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a befektetési és megtakarítási eszközöket illetően. Ezért a Pénzcentrum megnézte, hogyan és mibe érdemes fektetni a pénzünket jövőre.

Bár egyre nő a megtakarítani tudók aránya a magyar lakosság körében, azonban még mindig sokan vannak, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással. Pedig akkor is érdemes megtakarítani a rendszeres jövedelemből, illetve az egyszeri nagyobb bevételekből, ha nincs a közeljövőben nagyobb összeget igénylő tervezett kiadásunk.

A befektetéseknél és megtakarításoknál lényeges szempont, hogy mennyi időre, milyen kockázat mellett, illetve hogy milyen célokra szeretnénk befektetni. Fontos tisztában lennünk a megtakarítás kockázatának mértékével, a pénzügyi szolgáltató (bank, biztosító, brókercég, alapkezelő) stabilitásával, a költségekkel, és felmerülő problémák esetén a garanciákkal. Mivel a piac folyamatosan változik, nehéz megjósolni, mik lesznek 2016 slágertermékei, de ha szeretnénk befektetni,

a következő termékeket érdemes górcső alá venni:

BANKBETÉTEK

A bankbetét azoknak lehet jó alternatíva, akik inkább rövidtávú és kevésbé kockázatos befektetési terméket keresnek. Az alacsony alapkamat és a bankok jelenlegi forrásbősége miatt nem valószínű, hogy feljebb mennek jövőre a betéti kamatok, így nem lehet olyan sokat keresni vele. A bankbetétek kamatai olyan alacsony szintre csökkentek (az MNB legfrissebb adata szerint 0,88 százalék ), hogy rövid futamidő esetén akár az is előfordulhat, hogy a különböző járulékos költségek miatt végül kevesebb pénzt kapunk vissza a banktól, mint amennyit befektettünk.

ÁLLAMKÖTVÉNYEK

Rövidebb időtávban gondolkodóknak a lakossági államkötvények is jó befektetési lehetőségeket jelenthetnek, kevés kockázat mellett viszonylag magas, három százalékot közelítő kamatot is hozhatnak 1-2 éves időtávon, mellyel jelenleg nem sok magyar megtakarítási termék tudja felvenni a versenyt a rövidtávú befektetések közül.

TARTÓS BEFEKTETÉSI SZÁMLA (TBSZ)

A TBSZ ajánlott befektetési lehetőség azoknak, akik hosszabb távon szeretnének félretenni. Nagy előnye, hogy már három év után csökken a fizetendő adó, öt év után pedig adómentesen lehet felvenni a megtakarítást és az utána járó hozamokat. Két formája van, a tartós betéti számla, amire jellemzően három és öt éves futamidejű bankbetétet köthetünk le, illetve a tartós befektetési számla, amire tetszőleges időtávú és különböző kockázatú, forintban vagy devizában denominált értékpapírokat vásárolhatunk, például befektetési jegyeket, állampapírokat, részvényeket stb.

BEFEKTETÉSI ALAPOK

A befektetési alapok közül a vegyes alapok, és az abszolút hozamú alapok illetve jelenleg az ingatlanalap lehetnek a befutók. Az utóbbi időkben megfigyelhető erőteljes ingatlanpiaci növekedés az ingatlanalapra is pozitívan hatott, több olyan ingatlanalap is van, amely idén októberig öt százaléknál is magasabb visszatekintő hozamot produkált.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vegyes alapok előnye, hogy személyre szabhatóak, a kockázatot is mi dönthetjük el annak függvényében, hogy a kockázatosabb részvénytúlsúlyos, a biztonságosabb kötvénytúlsúlyos, vagy a kiegyensúlyozott vegyes alapot választjuk. A kiválasztás kritériumai a kockázatvállalási hajlandóságunk ismerete és befektetésünk időtávjának meghatározása. Általános szabályként a befektetési időtáv növelésével a felvállalható kockázat mértéke is növelhető.

Bár az abszolút hozamú alapoknál némi visszaesés volt az utóbbi hónapokban, ettől függetlenül még mindig jó választást jelenthet azoknak, akik a bankbetéteknél magasabb hozamot szeretnének elérni. Fontos megjegyezni, hogy a fent felsorolt befektetési alapoknál hosszabb időtávban, 3-5 évben érdemes gondolkodni.

A befektetési alapok további előnye, hogy kényelmes megtakarítási forma, mert a befektetőknek nem kell folyamatosan nehéz befektetési döntéseket hozni, hiszen az Alapokat a piacot jól ismerő szakemberek kezelik.

NYUGDÍJCÉLÚ MEGTAKARÍTÁSOK

A nyugdíj megtakarítások után az államtól 20 százalékos adójóváírás jár, ráadásul ha nyugdíjcélra használjuk fel, akkor kamatadó mentesen és egészségügyi hozzájárulás mentesen juthatunk hozzá a pénzünkhöz.

A nyugdíj-előtakarékossági számlánál tíz év után él az adómentesség abban az esetben, ha már nyugdíjas az illető. Aki viszont a harmadik év után szeretné kivenni a pénzét, igen rosszul jár, ugyanis az adókon felül az állam által jóváírt összeget 20 százalékkal növelten kell visszafizetnie, emellett további megkötések vannak akkor is, ha három és tíz év között szeretnénk hozzányúlni a megtakarításunkhoz. Aktív menedzselést igényel, a kockázat mértékét pedig mi dönthetjük el azzal, hogy épp milyen papírokat választunk a portfóliónkba.

Az önkéntes nyugdíjpénztár viszont nem igényel aktív beavatkozást, a megtakarítás indításkor a portfóliók közül választható, amelynek a vagyonkezelését a pénztár végzi. Tíz év után lehet hozzájutni a hozamhoz adómentesen, de ekkor még a tőkerész adója megmarad, teljesen csak 21 év után lehet adómentesen hozzáférni a megtakarításhoz.

A nyugdíjbiztosításnál eszközalapok közül választhatunk, amelyekből a személyes tanácsadónksegítségével alakíthatunk ki portfóliót. Tíz év után, ha már elérte a nyugdíjas kort a megtakarító, mentesül az adózás alól, de ha tíz éven belül szeretne hozzájutni a pénzéhez, és még nem nyugdíjas korú, akkor magas adóterhekkel kell számolnia.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 24. 18:24
Digitális tartalomégetést hajtott végre a közösségi média felületén az Orbán Viktorhoz közeli csator...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
Holdblog  |  2026. április 24. 09:39
Gazdasági kihívások tornyosulnak a leendő Tisza-kormány előtt. Melyek a legsúlyosabbak? Merre a kiút...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 25. szombat
Márk
17. hét
Április 25.
Malária világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?