Tovább csökkentek a kamatok Múlt héten a jegybanki tanács ismét csökkentett az alapkamaton, méghozzá fél százalékponttal, a legutóbbi 100 bázispontos vágás után. Akkor néhány bank már neki is látott a megelőző hónapokat jellemző igen magas betéti kamatainak megnyirbálásához, de mostanra már szinte egy olyan pénzintézet sincs, amelyik kiugróan magas hozamokkal csalogatná be ügyfeleit.
A jegybanki alapkamat több mint fél évig 9,5 százalékon állt, júliusban azonban 8,5 százalékra, augusztus 25-én pedig 8 csökkentette a tanács. Ezen az elemzők nem is lepődtek meg, sőt év végéig további csökkentésre is számítani lehet. Már legutóbb is azt ajánlottuk, hogy még most fusson be a bankba, aki betétlekötésben gondolkodik, és ezt tesszük most is, bár már nem sok helyen találunk kétszámjegyű kamatokat.
Mint minden betétkörképünk elkészítésekor, most is három összegre, és három időszakra vetítve hasonlítottuk össze a bankok legjobb ajánlatait. 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.
Ez alkalommal sem vettük figyelembe a kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.
A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank.
A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2009. augusztus 31-én történt.)
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsoportnak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.
Egy bank rukkolt elő csak újjal...

Rengetegen indultak meg a legatyásodás útján: sokkal kevesebb magyar jön ki a pénzéből, mint egy éve
Ha egy magyarnak kölcsönre van szüksége, mert nem maradt pénze a hó végére és nem is tett félre korábban semmit, akkor első körben továbbra is...

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


