7 °C Budapest

Azonnali lett a nyugdíjpénztári befizetések befektetése

2009. augusztus 18. 16:32

Számos kritika érte a 2007 elején bevezetett ún. központosított bevallás-beszedési rendszer működését. A kifogások az APEH-ot, az Államkincstárat és a magánnyugdíjpénztárakat egyaránt érintették - miszerint a pénztárak gyakran csak késéssel kapják meg a bevallásokat a hivataltól, a tagi befizetések befektetései pedig csak nagy csúszással történnek meg, kárt okozva ezzel a tagoknak.

A rendszer, melynek lényege az átláthatóság növelése, a munkáltatói adminisztrációs terhek, valamint a pénztárak működési költségeinek csökkentése, valóban sok nehézséggel indult, de napjainkra az érintett intézmények közös erőfeszítéseinek köszönhetően sok problémát sikerült kiküszöbölni. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a hazai magánnyugdíjpénztáraknál folyamatos és azonnali a befizetések pénztári befektetése

2006 novemberében fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, amely létrehozta a központi bevallás-beszedési rendszert a magánnyugdíjpénztárak vonatkozásában. 2007. január elsejét követő időszakra a bevallásokat és befizetéseket már e rendszer alapján kellett működtetni. A rendkívül rövid felkészülési idő a mai napig is érezhető nehézségeket okoz az APEH, a magánnyugdíjpénztárak és a munkáltatók számára.

A rendszer lényege az, hogy a bevallások és a befizetések egymástól elkülönült állami csatornákon érkeznek a pénztárakhoz. Ez egyrészt lehetővé teszi az APEH számára az ezzel kapcsolatos eljárási és hatósági (ellenőrzési, végrehajtási) feladatok ellátását. Másrészt a Magyar Államkincstárhoz a pénztáranként megnyitott számlákra érkező befizetések haladéktalan átutalásával - melyben fennakadás eddig nem volt - megnyílik annak lehetősége, hogy a pénztárak a jogszabályi előírásoknak megfelelően befektessék ezeket az összegeket.

Az APEH-hoz beérkezett bevallások feldolgozását követően a pénztárakhoz kerülnek a számukra szükséges adatok. A pénztár saját adatfeldolgozási folyamatának eredményeként történik meg az egyéni számlákra való könyvelés. A pénztárnál a bevallások hibátlan, teljes körű, egyeztetett, tagra történő azonosításáig a könyvelésben függő számlán szerepelnek a befizetések. Az azonosítást követően a függő számlákon keletkezett hozamokkal együtt történik az egyéni számlákra a tagdíjak jóváírása.

A rendszer hatékony működésének alapja, hogy mindhárom érintett szereplő, azaz munkáltató, APEH, pénztár hibamentesen, adathiba nélkül, a határidőket és az eljárási szabályokat betartva vesz részt a folyamatban. Ez a folyamat beruházásigényes, bonyolult informatikai fejlesztéseket igényel, különösen az időközben folyamatosan változó jogszabályi környezetben. Elengedhetetlen a megfelelő eljárási, technikai kivitelezéshez szükséges tapasztalat, gyakorlat kialakulása, mely folyamat mostanra a végéhez közeledik.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az APEH foglalkoztatói szinten vezeti az adófolyószámlákat, míg a pénztárak végső soron tagi szinten könyvelik a bevallásokat és a befizetéseket. A pénztáraknál a bevallásokat egy szinttel mélyebben is ellenőrzik, így előfordulhat, hogy az APEH által már hibátlannak minősített bevallások még további hosszadalmas egyeztetés, hibajavítás után könyvelhetők csak le a pénztáraknál. Megkönnyítheti a helyzetet, ha az APEH-nál is elindul - az egyébként már tervezett - egyéni nyilvántartás - nyilatkozta Dr. Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.

Az elmúlt időszakban a rendszer küzdött a bevezetés nehézségeivel, de 2009-re jelentős előrelépés történt, időközben kialakultak a folyamat zökkenőmentes működését segítő eljárások, rutinok. A hibás bevallások visszajelzésére szolgáló informatikai rendszer révén lehetővé válik a foglalkoztatók értesítése a bevallási hibákról és sor kerülhet azok javítására. Jelenleg azonban még nem teljesen megoldott a foglalkozatói javítás menete, de mind a pénztárak, mind az APEH közösen azon dolgozik, hogy a jelenleg még fennálló kérdések is megoldásra kerüljenek. Az előzőekből is látható, hogy mindez természetesen nem érinti a pénztártagok pénzének folyamatos, azonnali pénztári befektetését.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
ChikansPlanet  |  2025. december 5. 09:23
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer ha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?